Pszichológusnak a férjemről

T. Webbeteg! Mivel a helyzetem egyre roszabb, ha nem is megoldásként, de kiváncsiságból szeretném tudni a véleményüket. 35 éves házasok vagyunk a férjemmel. Nem egyszerű eset, de ahogy visszaszámolunk a gyerekeinekkel, kb. 15-16 éve egyre elviselhetetlenebb. Fiunk 34, lányunk 29 évesek. Nem tud róluk szeretettel beszélni, semmi nem jó, amit csinálnak, elő akarja nekik irni mit tegyenek. Mindketten saját lakásban élnek, mert a férjemmel hozzásegitettük őkeg. A férjem ezért cserébe azt várja, hogy mindent úgy tegyenek, ahogy ő mondja, és ennek hangot is ad. Az idegenekkel nyájas, a gyerekivel goromba, agressziv, és persze naponta hallom "a gyerekeid". Mindenbe beleköt, amit a gyerekek mondanak vagy csinálnak, míg ha egy idegen gyereke teszi ugyanazt az rendben van. Röviden úgy fogalmaznék, nem szereti a gyerekeit. Ő egyébként egyedüli gyerek, most 58 éves.Durva viselkedésével mindent tönkre tesz, a gyerekek esküvője is azért zajlott feszültségben, mert attól féltünk tönkre teszi valamivel. Mindent pénzzel mér, "én adtam a házatokat, elvárhatom, hogy azt csináljátok a mit mondok" Vagy egyik, vagy másik gyerekekkel mindig haragban van, nem egyszer ordította, hogy ide ne tegyék be a lábukat, ha nem tetszik költözzek hozzájuk. Én szeretem a gyerekeimet, mindent megtennék értük, és megis teszek. De nem tartom normálisnak, hogy azért nem járnak hozzánk, szinte csak ünnepeken, mert ha jönnek 5 perc után az apjuk rögtön beléjük köt. Pld. Mikor nyirsz füvet, mikor fejezed be a tetőteret, ezt igy, azt úgy kéne, mi az, hogy nincs félretett pénzetek -örülnek ha hóvégéig kajára van- Az érdekel, hogy miért ilyen. Évek óta már egyáltalán nem érzek iránta, szinte csak gyűlöletet. Dolgos, rendes emberek, a fiamnak egy gyermeke van, a lányom most tervez. Ez az ember még a babavárás örömét is tönkre tette a fiamnál is, és gondolom majd most is.Ő nem fog orvoshoz menni, néha mikor tombol, elfogad egy nyugtatót, de egyébként normálisnak érzi magát, mindeki hülye. Van erre segítség? Köszönettel

Kovács Piroska válasza személyiség probléma témában

Kedves Asszonyom, A különböző pszichiátriai betegségek egyik nagy tipikus problémája az, amit Ön is említ, hogy az érintettnek nincs betegségtudata, belátása. Nem gondolja, hogy bármi baj is van vele, ellenben a többiekkel, a világgal annál inkább!, Hogy mi is lehet a férjével? Az agresszió, a kötekedés, veszekedés, hangulatingadozás, impulzivitás többféle kórképnél jelen van. Pontosítani a személyiségzavart csak vizsgálattal lehetne, ami egyben a gyógyszeres és pszichoterápiát is megszabná. Igyekezzen errefelé terelni a férjét, esetleg a háziorvos segítségével valamilyen áthidaló megoldást találni. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. május 02.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Pszihiátriai kórkép? Családi...
A férjemmel kapcsolatban szeretném kérni a véleményét. Rendkívül intoleráns, a legapróbb kellemetlenségektől is kiborul, ordítozik, . Előfordult, hogy egy...
Hogy javithatnék a kinzó...
Kedves doktor/nö! Folyamatosan 6 evig kuzdöttem, depresszioval, rengetegszer jartam pszichiaternel- pszichologusnal. Gyogyszert csak nagyon keves ideig es...
Depresszió - mit tehetek?
Jó napot! az szeretném megtudni, hogy mit tudok csinálni mert egyre többet idegeskedek, és már ha egy minimális stressz vagy veszekedés például ér akkor...
Apakomplexusom van vagy társfüggő...
A problémám az lenne, hogy nagyon ragaszkodó típus vagyok, és elég rosszul viselem ha nincs olyan férfi az életemben, aki támaszt nyújtana, illetve ha...
Segítségkérés
Férjem 41 éves, 6 éve kezeli kineziológus, illetve pszichológus, személyiségzavaros, a webbetegen olvasott cikk besorolása szerint a kényszeres, dependens...
Idegesség düh
Sajnos a feleségemet nem tudom pszichológushoz elcsalni. Magamban részegember szindromának nevezem, (ebből is a kötekedő, agresszív fajta) pedig nem iszik...