Lelki probléma

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Érdekes problémám van, 5 éve tart mióta meghalt Édesapám. Eltudom képzelni ahogy mások meghalnak (a szeretteim) vagy akiket ismerek. Nem tudom mi által történik ez velem, de nem magamtól gondolok erre, mert ez csak úgy jön. Mert 5 éve nem nevetek annyit, de egyre többet sírok és azóta elkezdtem hízni is. Olyan dolgokat érzek magamban, amiket eddig soha. Akik megbántanak azoknak 3 szorosan adom vissza pedig én nem tudnék bántani senkit. (lelkileg) Alapjában véve én egy mindig mosolygós lány voltam, de ez mára már megváltozott. Gondolkodom, hogy elmenjek egy pszichiáterhez, hát ha csak inkább lelki betegség váltja ki ezeket. Egyébként én nagyon érzelmes ember voltam mindig kimutattam az érzéseimet másoknak, de mostanában inkább csak veszekszek mindenkivel és félek, hogy a párkapcsolatom is rá megy. Remélem nem feltételez ön rólam olyat, hogy csak a kamaszkor miatt vagyok ilyen mert az arra utaló jelek nincsenek meg. Előre is köszönöm a válaszát.

Kovács Piroska válasza személyiség változás témában

Kedvesem, Az életkora annyiban játszik szerepet, hogy a felnőttkorba való "beletalálás", belenövés igen sok nehézséggel, stresszel, esetleg krízissel jár. A leírtak alapján én, depresszióra gyanakszom. Ezt ellenőrizheti a honlapomon található tesztek segítségével. Az elért pontszám alapján útmutatót is talál a teendőkről. Ettől függetlenül is azonban azt javaslom, hiszen egy elhúzódó, 5 éve tartó és egyre súlyosbodó folyamatot vázol, hogy mindenképpen forduljon szakemberhez, legalább a helyzet és a teendők tisztázása végett! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. június 21.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Szeretném hallani 1 szakértő véleményét
Üdvözlöm dániel vagyok 27 éves srác, valahogy sosem találtam a helyem bár mindig nagyon könnyen barátkozok, mindig különlegesnek éreztem magam valahogy...
Agydaganat és műtét utáni...
2006-BEN 2 műtéten estem át, meningeoma daganat volt minegyik. 6-9 órás műtét! CZÍRJÁK prof.műtött:)Teljesen megváltozott a személyiségem azóta,...
Megőrülhettem?
Tisztelt Doktornő! Harmad éves orvostanhallgató vagyok. Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy tavaly novemberben a vizsgaidőszakom előtt erős pánikrohamokkal...
Furcsa testi tünetek lelki alap?
Kedves Doktornő! Az én problémám január közepén kezdődött, amikor is kiderült egy nőgyógyászati probléma (petefészek ciszták) mivel az orvos azt mondta,...
Rivotril egyéb készítményekkel
Üdvözlöm! Pánikbetegségemre napi 3x0,5mg Rivotrilt szedek, Leiden heterozigóta betegségem is igazolt. A kérdésem az lenne, hogy a fogászati kezelésem során...
Mennyire károsak az antidepresszánsok?
Jó napot Az volna a kérdésem, hogy, mennyire károsak az antidepresszáns gyógyszerek hosszú távon? értem ezalatt, hogy 10-20 évig szedi valaki Milyen...