Prosztata rák lehet áttétes?

Tisztelt cím! Az édesapán szövettani vizgálatában ez áll: jobb alsó negyedben sokgócú daganatos burjánzást látni, mely 1mm alatti közelségben a tok alatti területeket szétzilálja, ugyanakkor a tok collagenisalt falát nem töri át. A Gleason szerinti 4+4 értékű daganatos elváltozás van. Jobboldali ondóhólyag állományában valamint az eltávolított apicalis részben egyaránt, dedifferentialt daganatos burjánzás infiltratio elváltozása mutatható ki. Ez azt jelenti, hogy a kivett szövettan alapján áttétei vannak?

Dr. Merth Gábor válasza prosztatarák témában

Kedves Kérdező! Ezt a kivett szövetekből megmondani nem lehet. A távoli áttétek lehetséges előfordulását az előzetes vizsgálatok alapján, valamint a műtétet követő PSA illetve csontscan, hasi képalkotó vizsgálatokból lehet megítélni. A PSA rendszeres kontrollja szükséges!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. szeptember 22.

Kérdések és válaszok: Prosztatabetegségek

Prosztata szövettan
Tisztelt Doktornő! Édesapám 84 éves, (kb 10 éve), azaz 2004-es év óta bajlódik dysuriás panaszokkal. 2010-ben jelentkeztek nála fokozottabban a nehezített...
Prosztatarák szövettani eredménye
Még nem tudni milyen kezelést fog kapni, de szeretném az Őnök véleményét megkérdezni az esélyeinkről. Esetleg javasolnak-e valami szert erősítésnek. Nagyon...
Prosztatarák és csontáttétek
T. Nagykálnai Dr Úr! 70 éves férjem 4 éve prosztatarákos csontáttétekkel. Kapott hormonkezelést, majd kemókat, de egy idő után a PSA mindig...
Prosztatarák biopsziás szövettan
T. Doktor Úr! A biopsziás szövettan vétel eredménye alapján a prosztata bal lebenyéből származó szövethengerekben az anyag, mintegy 50-60%-át kitevő mértékben...
Prosztatarák és hormonterápia
Édeapámnál rosszindulatú prosztatarákot diagnosztizáltak, hormonterápiát és gyógyszert javasoltak neki, a Gleason 3+3, PSA: 11, 92, a mirigyek zömében...
Prosztata rosszindulatu daganat
a Psa9, 9volt vettek biopsziát és az ki mutatta a rosszindulatu daganatot voltam csont scen és mr vizsgálaton ezek negativak.az orvos feltette a kérdést, hogy...