Parkinson-kór

74 éves édesanyámnál Parkinson-kórt diagnosztizált a helyi neurológus szakorvos 5 hete. Már egy pár éve remeg a keze, először csak az egyik, később a másik is, a legrosszabb, amire panaszkodott, a lefekvéskori állremegés volt, ami miatt nehezen tudott elaludni. Ezenkívül – főleg szintén lefekvés után – még „valahol belül a fejében” – is érzett/érez remegést. Ezeken felül semmi más problémája nem volt, mozgászavar, merevség, mozgásszegénység egyáltalán nem merült fel. A kezelőorvosa először Jumexet és PK-Merz-et írt fel neki. Semmi javulás nem történt, ezt követően a Jumexet lecserélte Azilect-re, a PK-Merz maradt. Továbbra sem történt változás. Egy hete a PK-Merz és az Azilect mellé Tremaril tablettát írt fel. Nagyon vártuk a Tremaril-tól a javulást, de sajnos egyáltalán nem következett be. Az elmúlt hét alatt – ha eddig nem volt annyira beteg – most az lett. A remegésben nagy mértékű romlás következett be, szinte már alapvető dolgokat nem tudott megcsinálni, többször majdnem felbukott, remeg mindene, s egyensúlyzavara van. Ezen a héten már abbahagyta a PK-Merzet és az Azilectet is, úgy tűnik, a remegés javul. Sokat olvastam az interneten a Parkinson-kórról az elmúlt 5 hétben. A következő kérdésekben szeretnék véleményt kérni: - A Tremaril szedésének lehetnek a fent leírt következményei (esetleg először „visszafele” hat)? - Valóban ilyen nehéz beállítani egy beteg kezelését? Tudom, hogy minden betegnél egyénre szabott, de ennyire nehéz? Hiszen már a negyedik féle gyógyszernél tartunk, hiába- bár most a Tremaril, mintha jó lenne. - Édesanyám már korábban, még a Parkinson-kór diagnosztizálása előtt szedte valameddig az Akinetont. A remegésre nagyon jó volt, de szellemi leépülést, zavartságot okozott nála. A Tremaril bő egy hetes szedése után is már látom, hogy nem az igazi, már nem saját maga, pedig még csak kis dózisban szedi. Szeretném megkérdezni: a remegés kezelése csak olyan gyógyszerekkel lehetséges, melyeknek előbb-utóbb zavartságot okoznak? - Bennem van a kétely: biztosan Parkinson-kór? Az eddigi gyógyszerekre rosszul reagát (PK-Merz, Jumex, Azilect). Nem lehet esetleg pusztán időskori probléma, hiszen tudomásom szerint nem minden időskori remegés feltétlen Parkinson-kór? Édesanyám nagybátyja rosszindulatú agydaganatban halt meg. Anyukának gyakran fáj a feje, a kezelőorvosát kérdeztük, nem-e kérhetnénk egy CT-vizsgálatot, azt mondta, biztosan csak a front… A szíves választ előre is nagyon szépen köszönöm.

Dr. Bessenyei Mónika válasza parkinson témában

Kedves Kérdező! Csak a tünetek alapján bennem is először a Parkinson kór diagnózisa merül fel, a beteg vizsgálata nélkül másra nem támaszkodhatok. Agydaganat ilyenfajta remegést nem okoz, és az agydaganatnak nem a fejfájás az elős tünete. A Parkinson betegségben a remegés a legnehezebben befolyásolható tünet, a mozgásszegénység könnyebben és látványosabban javítható. A Tremarilnak lehetnek az Ön által leírt mellékhatásai. Az, hogy nem reagált eddig a gyógyszerekre, nem zárjha kia a Prakinson kór fennállását, csak azt mutatja, hogy nehezen beállítható lesz a beteg. Érdemes a gyógyszerek beállításával tovább próbálkozni, esetleg egy kis feszültségoldóval kiegészíteni a kezelést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. június 28.

Kérdések és válaszok: Parkinson-kór

Pszichoszomatikus PS
Magyarországon hol található olyan orvos, 1. aki ismeri a pszichoszomatikus Parkinson Syndromát (PS) -t? 2. aki többszöri megfigyelés, a Parkinson betegséget...
Parkinson kór
Kedves DoktorNő/Úr! Édesanyámnál Parkinson kórt állapítottak meg, ami a betegség korai fázisában jár, sajnos a kézremegése megnehezíti a munkában és az...
Új gyógyszer?
Kérdésem, hogy egy friss MTI-s cikkben meg nem nevezett PARKINSON-kórra kifejlesztett ÚJ GYÓGYSZER (2012 januártól bevezetett és 90 %-ban már támogatott)...
Parkinson kór
Üdvözlöm! Szeretnék érdeklődni a parkinson kórról. Nincs a családomba e kórba szenvedő személy ill. nem dolgozom olyan helyen, ami károsítana. Kábítószert sem...
Parkinson kór
T. Főorvos Ú//Úrhölgy! Kérésem arra irányul, hogy két éve az IMC-ben MRI vizsgálatot végeztek, atrophia cerebri et cerebelli és diffuz vascularis laesiót...
Parkinson új gyógyszerek
Szeretném tudni, milyen uj Parkinson gyógyszerek kerültek forgalomba az elmult 1 évben.