Trichomonas vaginalis

Tisztelt Dr. Nő/Úr! Nagyon el vagyok keseredve, 2010, 07, 27 kezdődött, hogy fel kerestem a nőgyógyászatot azzal a problémával, hogy tejfől szerű a folyásom (fehér sárgás színű), illetve alhasi fájdalmaim vannak és sokat kell pisilnem. Meg vizsgált Dr. Úr. és ez volt statusa: Has puhabetap.ép.k.genit. Felt: ép hüvelyfal, min. vál. norm. port. B. v.: r. nagy ut. afv.-ben, bal oldalon tap. adnexum, egyéb szab. körny. Vett kenetet, de a kenetben, mint kiderült sok lhs. kevés gennysejt. flóra: norm. fl.mellett kevés vegyes bakt. van Ultra hangra is elküldött és ott ez, derült ki: TVS: Az anteflectált uterus ap. átmérője: 32mm Nyálkahártya vastagsága: 9, 0 mm Jo-i.: 27x22mm, Bo-i.: 30x19mm. Douglasban folyadék nincs. A kismedencében kóros körülírt resistentia nem látható. Mire készen lettek a leletek az az orvos aki ezt a vizsgálatot kérte elment szabadságra. Ezért egy másik orvos vett kezelésben ő megnézte a leleteimet és egyből rá vágta Trichomonas vaginalis. Erre kaptam és párom is: Klion-D100 hüvely tablettát és ugyan ez a fajta gyógyszerből szájon át is kaptam, eleinte elmúlt a fájdalom, amikor elkezdtem szedni, kicsit csökkent a tejföl szerű folyás is de miután elfogyott a gyógyszer megint vissza tért minden csak agresszívabb lett, ezért be mentem újra ekkor megint felírt gyógyszert: Tinidazol-pol 500mg. (tegnap szedtem be az utolsót) és kenetet is vett, ami jövőhéten lesz kész, de még mindig fáj a méhem és egyre jobban. Urológián is voltam nőgyógyász tanácsára és nincs hólyaghurut gyulladásom sem, de mégis kaptam gyógyszert nolicint jelenleg ezt szedem. Kedves Dr. Úr/Nő hová forduljak, hogy meggyógyuljak. Úgy érzem, hogy tehetetlenek az ostoros egysejtűvel szemben. Kérem segítsen.

Dr. Deli Tamás válasza trichomonas témában

Tisztelt Kérdező! 1. A párját is kezelni kell antibiotikummal szájon át, ha esetleg nem kapott, kérjen neki is. 2. Az antibiotikum után állítsa helyre a hüvelyflórát Gynophilus protexin kapszulával, használjon tejsavas hüvelyöblítést vagy Lactacidot, esetleg Tantum Rosát. 3. Ha továbbra is fáj a hasa, orvosa vehet, mintást Chlamydia, Ureaplasma, Mycoplasma fertőzésre, ez okozhat ilyen fájdalmat és más típusú antibiotikum kell rá, ha pozitív a, minta. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. szeptember 12.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Trichomonas
Tisztelt Szakértő! Kérdésem, hogy a trichomonas kizárólag szexuális úton kapható-e el és az óvszer teljes védelmet nyújt-e ellene? Partnerem állítja, hogy ő...
Trichomonas /női beteg
Tisztelt Doktornő! Nő vagyok, Trichomonasom volt, kaptam rá gyógyszert /Tinidazole/ és pyassanos kúpot is, a folyás elmúlt, de még azon a helyen mindig...
A trichomonas fertőzés csak nemi úton...
Üdvözlöm!  Trichomonas fertőzésemet, decemberben állapították meg. A nyáron voltam ugyan strandon, talán kétszer. Lehetséges, hogy ott kaptam el, és...
Mi lehet az oka?
Rákszűrés alkalmával trichomonas kórokozót találtak a kenetben. Semmi panaszom nincs, még folyásom sem. Ez elsősorban nemi betegség úgy tudom. A higiéniára...
Mi okozhatja Trichomonas-t?
Kedeves Szakértők! Azért fordulok Önökhöz, hogy megtudjam mi okozhatja a Trichomonas nemi fertőzést. A nőgyógyász, aki megvizsgált azt mondta csak nemi...
Nőgyógyászati probléma, nem szűnő...
Tisztelt Doktorúr, Utóbbi pár hónapban volt 3 húgyuti fertőzésem. Ezenkívül az elmúlt 1 hónapban, visszatérő bűzös, darabos, bő folyásom van. Körülbelül 4,5...