Petefészek elégtelenség 13 éves kortól

Tisztelt Doktor Nő/Úr!

22 éves vagyok, 11-13 éves koromig menstruáltam rendszeresen, azóta egyáltalán nem. Bárkihez fordulok, azt a választ kapom, hogy nem gyógyítható, szedjem az ösztrogént, aztán ha gyereket szeretnék, majd más petesejtjét beültethetik. Korai petefészek kimerülésnek nem túlságosan korai? Lehetnek lelki okai, amiről fogalmam sincs sem nekem, sem a családnak, mert azon kívül, h sokat szorongok, nem ért trauma, ami ilyesmit okozhatott volna? Nem szeretném feladni, de eddig mindenhol falakba ütköztem egy-két vérvizsgálat után. (laparoszkopiám is volt, az sem mutatott semmi különöset)

köszönettel

egy hamarosan gyermekekre vágyó fiatal feleség

 

WEBBeteg Szakértő válasza korai ovárium kimerülés témában

Kedves Kérdező! Ha hormonvizsgálattal, esetleg petefészek-biopsziával igazolták a korai ovarium kimerülést, a már Ön által is leírtakhoz sokat hozzátenni nemigen lehet. Az ok nem lelki, ismereteink szerint immunológiai, genetikai, petefészekkárosodás, enzimdefektus lehet a háttérben, de az ok nem is mindig, derül ki (ún. idiopátiás) . A terhességre a legjobb esély valóban a petesejtadományozás, bár irodalmi adatok alapján az esetek kis százalékában (kb. 5%) spontán terhesség előfordul (Katz és mtsai, Comprehensive Gynecology, 5. kiadás, 2007). Csak erre nem biztos, hogy érdemes várni, mert ez viszonylag kis esély. Mindenesetre sok sikert kívánok a terhességhez!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
 WEBBeteg Szakértő
WEBBeteg Szakértő Webbeteg
Megválaszolva: 2010. június 10.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Menopauza - teherbeesés kockazata
Tisztelt Doktorno. Tavaly julius ota elmaradt a menstruaciom, mara kiderult a vizsgalatokbol, hogy a korai menopauza miatt sajnos. A...
Hüvelybemenet alatti repedés
Tisztelt Doktor Úr! A következő problémával kapcsolatban szeretném megkérdezni a véleményét: Június elején jelentkezett először a...
Visszatérő hüvelygomba
Tisztelt Doktor úr! Segítségét szeretném kérni. Már több, mint 5 hónapja visszatérő hüvelygombám van. A szeméremtestemen lévő vörösség...
Hpv fertőzés
Üdvözlöm! Segítségre lenne szügségem sajnos a férjemmel kiderült a kapcsolatunkban, hogy nekem 31,56 hpv fertőzésem van neki pedig 31,82....
Bungee jumping nőgyógyászati és...
Tisztelt Doktor Úr! Bungee jumping ugrást tervezek. Hallottam olyan esetekről, amelyek szerint az ugrás nőgyógyászati sérülést, illetve...
Esemény utáni tabletta
Tisztelt doktorúr! Párommal 05. 30- án délelőtt voltunk együtt óvszerrel, semmi gond nem volt, utána 5 óra múlva is együtt voltunk,...