Belső varrat vagy gyulladás?

Jó napot

Én egy három gyermekes anyuka vagyok. Mind a három gyermekemet császármetszéssel hoztam a világra. Első kettőnél nem volt semmi gond, de a harmadiknál voltak komplikációk. Egy hónap után súlyos méhgyulladást kaptam, amit antibiotikumos kezeléssel orvosoltak. Ma már 13 hónapos a kislányom és olyan problémáim vannak, hogy belülről szúr a hasam, mintha tű szúrna meg. Nem tudom mitől lehet? Ezzel egy időben menstruációs jellegű vérzésem is volt, ami mindössze két napig tartott. Ez a vérzés inkább cseppekhez volt hasonló, a menstruációmat pedig csak két hét múlva vártam. Azóta tisztulásos folyásom van. Hasi fájdalmam, szúró érzés a hasi tájon elmúlt.

Véleménye szerint ezt mi okozhatja, illetve célszerű lenne e elmennem nőgyógyászomhoz?

Köszönöm megtisztelő válaszát.

WEBBeteg szakértő válasza császármettszés témában

Kedves Kérdező! 2 héttel a menses előtt, feltehetően középidőben jelentkező átmeneti hasi szúródás és 2 nap pecsételés középidős vérzésnek felelhet meg és a peteéréssel esik egybe. Ha panaszai teljesen megszűntek és a menses is megjön a várt időben és a szokott formában, nem kell aggódnia vagy orvoshoz fordulni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Deli Tamás
Megválaszolva: 2010. május 24.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Hpv fertőzés
Üdvözlöm! Segítségre lenne szügségem sajnos a férjemmel kiderült a kapcsolatunkban, hogy nekem 31,56 hpv fertőzésem van neki pedig 31,82....
Bungee jumping nőgyógyászati és...
Tisztelt Doktor Úr! Bungee jumping ugrást tervezek. Hallottam olyan esetekről, amelyek szerint az ugrás nőgyógyászati sérülést, illetve...
Esemény utáni tabletta
Tisztelt doktorúr! Párommal 05. 30- án délelőtt voltunk együtt óvszerrel, semmi gond nem volt, utána 5 óra múlva is együtt voltunk,...
Küret után menstruáció
Missed ab miatt volt küret február 24-én. Műtét után a vérzés 2 hét alatt múlt el teljesen. Az első pár napban gyenge vérzés volt, aztán...
Ovulációs vérzés
Tisztelt Doktor Úr! Tavaly március óta van rendszeresen ovulációs vérzésem, mindig a 12.-14. nap körül, enyhe és 1-2 napig tart . Voltam...
Hüvelyi fertőzés folyamatosan
Tisztelt Doktor Úr! Visszatérő hüvelyi fertőzésem van. Az első terhességem alatt kezdődött, a második alkalmával rosszabb lett, a...