Nőgyógyászati ultrahangom eredménye normális?

Üdvözlöm!

 

Igazából két eredmény, azaz a velük kapcsolatos hozzá olvasásiam aggasztanak.

Az egyik: A Douglas-ban 16 mm folyadékréteg.

Peteérés körüli időpontban (12. nap) volt a vizsgálat. Olvastam, hogy nem kell ott folyadéknak lennie, de azt is, hogy peteérés idején a tüsző "folyadék" oda távozik (erre viszont azt mondták, a 16 mm ez esetben is sok).

Ehhez a tünethez kapcsolódóan több "diagnózis is felmerült": ciszta, kismedence-gyulladás.

A másik: az endometrium 8, 5 mm.

Néhol azt olvastam, hogy ez peteéréstől függően - normális, néhol azt, hogy eü. kaparás szükséges, mert túl vastag a nyálkahártya.

A vizsgálat egyébként annak az első lépése, hogy évek óta (36 éves vagyok) nem esek teherbe.

Még annyit, hogy a méh mérete: 90x40 mm (a vizsgálatot végző orvos szerint "nagyobb", de nem tudom, ez mit jelenthet), valamint általános vérképem 1 hete nem mutatott ki gyulladást a szervezetemben.

Mivel még 2 hormonterhelésre irányuló vérvétel-eredményt kell megvárnom, csak később tudok orvossal személyesen konzultálni, viszont a túl sok internetes böngészés miatt kezdek aggódni. Kérdésem tehát, hogy valóban van rá okom, és menjek hamarabb vissza a lelettel, vagy csak túlaggódom a hozzá nem értésem miatt?

Köszönöm válaszát!

Dr. Balogh Andrea válasza nőgyógyászati ultrahang témában

Kedves Hölgyem! A 16 mm-es folyadékréteg a Douglasban nem sok, amennyiben nincs semmi olyan eltérés, ami aggodalomra adna okot, akkor ezzel nem kell foglalkozni. Ha cisztája lenne, akkor az látható lett volna az UH-on, ha meg kipukkadt, és annak van kevés folyadék maradványa, akkor sincs semmi baj, hiszen egy ciszta akkor okoz gondot, ha megcsavarodik, bevérzik, és akut hasi panaszokat okoz. Mivel erről nem ír, feltételezem panaszmentes. A másik, hogy méhe valóban kissé nagyobb, mint általában, ezzel külön szintén nincs teendő, a méhnyálkahártya vastagsága pedig a ciklus során folyamatosan változik, és a világon semmi szükség egészségügyi kaparásra, ezek a szabályok nem Önre vonatkoznak, szerintem inkább ne keressen az interneten megoldást, magyarázatot, mert nem tanulta a szakmát, és bizony sokmindent félreérthet. Tehát a lelet miatt ne aggódjon, nincs rajta olyan változás, ami konkrétan kóros eltérésre utalna. A nagyobb méh időnként lehet egy-egy myoma miatt, de valószínű, hogy azt is látták volna, szépen el szokott különülni, tehát nem kell aggódnia ezt leírták volna a leletbe.    

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Balogh Andrea
Dr. Balogh Andrea gyermekgyógyász
Megválaszolva: 2009. december 20.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Hüvelyi UH eredmény
Kedves Doktor úr! Elhúzódó vérzés miatt kerestem fel nőgyógyászati szakrendelést. Az uh eredménye: bal petefészek: 38x26 mm, norm. szerk....
Státusz
Tisztelt Dr. Nő! Szeretném, ha értelmezné az UH eredményemet: Ciklus 13.napja. Ut.átmérő 30mm, nykh. 10mm. (ez norm.?) J.o.ov.-ban 20mm...
Méhnyálkahártya
Tisztelt Doktornő/ Úr!   Azt szeretném kérdezni, hogy esetleges terhesség esetén a 18. napon lehet-e a méhnyálkahártya vastagsága...
Kevés folyadék a méhben!
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Nekem már van két gyerekem most volt májusba vetélésem 11 hetesen 3.terhességgel. kivártam a 3 hónapot most akarunk...
Ovulációs vérzés
Tisztelt Doktor Úr! Tavaly március óta van rendszeresen ovulációs vérzésem, mindig a 12.-14. nap körül, enyhe és 1-2 napig tart . Voltam...
Hüvelyi fertőzés folyamatosan
Tisztelt Doktor Úr! Visszatérő hüvelyi fertőzésem van. Az első terhességem alatt kezdődött, a második alkalmával rosszabb lett, a...