Vaginán keletkezett repedés

Tisztelt Jóna Angelika! 2 nappal ezelőtt párommal szeretkeztünk, mely következtében a vaginám alsó részén (a "bejáratnál") 2 repedés keletkezett. Sajnos még mindig nem gyógyult meg, sőt jobban fáj. A fájdalom éles és kibírhatatlan. Olvastam, hogy lidocain kenőcs, vagy vízbázisú sikosító enyhítheti a problémát. Kérem, adjon tanácsot, melyik az a kenőcs vagy gyógyszer, amely ezt a nyálkahártyán keletkezett repedést hamar meggyógyítja. Illetve eszembe jutott, hogy esetleg a glycosept segítene e? Korábban előfordult, hogy a fogkefémmel kicsit erősebb mozdulatot ejtettem fogmosás közben és felsértettem a számban lévő nyálkahártyát. Glycosept-et tettem rá és másnapra már nem fájt annyira, harmad nap, pedig teljesen eltűnt a sérülés az ínyemről. Talán buta kérdés, ezért elnézését kérem, de azt gondoltam, hogy a számban is nyálkahártya van.. Segítségét előre is nagyon köszönöm! Üdvözlettel.

Dr. Farkas Ágnes válasza hüvelyrepedés témában

Kedves Mónika! Egyáltalán nem buta a kérdése!, De engedje meg, hogy valami mást javasoljak. Ha nincs a sebből vérzés, akkor nem sürgető a vizsgálat. Ha úgy érzi, a seb mély, akkor érdemes-elmenni egy vizsgálatra, ahol meg tudják ítélni, hogy szükséges-e egy öltés, amivel a sebszéleket egyesíteni lehet. Addig is, otthon megpróbálhatja a patikában recept nélkül kapható Betadine-oldattal a sebet naponta 1-2x megtisztítani, és gyógyszertári lemosóval, aminek kissé krémes állaga van, mosdani. Még jobb lenne egy kis Merbromin a Betadine helyett, mert az a hámosodást is elősegíti. Egy semleges, gyógyszertári kenőccsel lehet ezen a területen a bőrt puhítani, és a későbbiekben a síkosító segít megelőzni a hasonló jellegű baleseteket. Figyeljen oda a fájdalomra, hiszen az egy felülfertőződés jele is lehet, amennyiben nem csökken, mindenképpen forduljon orvoshoz. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 11.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Hpv fertőzés
Üdvözlöm! Segítségre lenne szügségem sajnos a férjemmel kiderült a kapcsolatunkban, hogy nekem 31,56 hpv fertőzésem van neki pedig 31,82....
Bungee jumping nőgyógyászati és...
Tisztelt Doktor Úr! Bungee jumping ugrást tervezek. Hallottam olyan esetekről, amelyek szerint az ugrás nőgyógyászati sérülést, illetve...
Esemény utáni tabletta
Tisztelt doktorúr! Párommal 05. 30- án délelőtt voltunk együtt óvszerrel, semmi gond nem volt, utána 5 óra múlva is együtt voltunk,...
Küret után menstruáció
Missed ab miatt volt küret február 24-én. Műtét után a vérzés 2 hét alatt múlt el teljesen. Az első pár napban gyenge vérzés volt, aztán...
Ovulációs vérzés
Tisztelt Doktor Úr! Tavaly március óta van rendszeresen ovulációs vérzésem, mindig a 12.-14. nap körül, enyhe és 1-2 napig tart . Voltam...
Hüvelyi fertőzés folyamatosan
Tisztelt Doktor Úr! Visszatérő hüvelyi fertőzésem van. Az első terhességem alatt kezdődött, a második alkalmával rosszabb lett, a...