Milyen kivizsgálás javasolt?

Üdvözlöm Dr. Úr! Talán, 1 éve rendszertelenebb lett a menzeszem. Mostmár havonta 2x 14 naponta, ami 2 napig tart. Nagyon nagyon erős vérzéssel (főként alvadtnak mondanám), erős hasfájással is, ami kisugárzik a hátamba is. Valamint a hasam lent, mindig, mintha fel lenne puffadva. Van, hogy nagyobb keményebb, van, hogy visszább esik. Reggelente ha fáj az alhasi rész, akkor olyankor keményebb, talán ha jól vettem észre olyankor kell sokkal többször mosdóba járnom. Pisilések között is van, hogy bekeményedik, így valószínű nem attól van, mert már mindent próbáltam számításba venni. Mosdóba mennem nagyon gyakran kell. Hogy nagyjából érthető legyen.: felebredek hajnali 4 kor, mosdó az első, majd 5 órakor is, és fél 6kor, aztán 6 órakor is. Van, hogy elmegyek pisilek, rengeteget, és pár perc múlva megint érzem nhogy sürgősen mennem kell. Valamint, rengetegszer van hüvelyi folyásom, általában sok, sokszor, ami fehéres színű, van, hogy nagyon folyékony állagú. Voltam ezügyben háziorvosnál, de felfázásra gyanakodott. De bármit teszek, szedek, valószínűleg nem az lesz a probléma. Mostanra már csökkent a napi víz ivás mennyisége is, mert nem engedhetjük meg magunknak a munkahelyen, hogy 5-10 percenként mosdóba járjunk. Milyen vizsgálatra lenne érdemes-elmennem/ kérnem? Mi okozhatja ezeket? Köszönöm válaszát. Csomor Kitti

Dr. Pétervári László válasza témában

A rendellenes vérzések oka nagy valószínűséggel a leírtak alapján hormonális , vagy a gyulladás.Az utóbbi biztosan van, a gyakori vizelés is ennek a tünete. A pontos meghatározása érdekében nőgyógyászati szakvizsgálatra van szükség. A problémára gyógyszeres kezelés jön szóba. Keressen fel nőgyógyászati szakrendelést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. május 31.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Tejfehérje allergia
Jó napot kivánok! Van egy 2,5 éves kislányom akinél tejfehérje allergiára gyanakszom (gasztros doki még nem látta). Amennyit...
Érintkezés denevérrel
Tisztelt Doktornő! A 34 éves lányom ügyében szeretnék kérdezni. 08.03-án este lakásuk erkélyen ültek a férjével. Úgy érezte, hogy valami...
Sugárkezelés, vagy nyomonkövetés?
Tisztelt Doktornő! Több éves PSA nyomonkövetés után az elmúlt évben diagnosztizáltak nálam prosztata rosszindulatú elváltozást. Radikális...
Elhúzódó akkut herefájdalom, mi lehet...
Tiszteletem! Röviden az történt velem, hogy egy sexuális aktus után már másnap elkezdtem érezni egy kellemetlen érzést a heréimben. Mivel...
Nehéz emelés utáni nehézlégzés evéskor...
Tisztelt Doktor Úr! 33 éves nő vagyok. Olyan panasszal fordulok Önhöz, hogy április végén nehéz fadarabokat emeltem és hasítottam (kb....
Emésztési problémák
Üdvözlöm! 30 éves nő vagyok, 12 éve, derült ki, hogy cöliákiás vagyok, nagyon erős emésztőrendszeri tüneteim voltak, hasfájás...