Mi okozza a lassan 3 éve tartó vérzést?

Üdvözlöm! A problémám mellyel most felkerestem önt, az alábbi lenne. 9-10 éves korom óta rendszertelen menstruációval kűzdök, mely probléma az idő előrehaladtával, csak egyre szörnyebb. 18-19 éves koromig voltak hónapok, mikor nem menstruáltam, illetve hosszú hetek is , amíg nagyon erős vérzést tapasztaltam, mely alkalmakkor nagy alvadék darabok is ürültek. Extrém túlsúllyal kűzdök, amely ma 170kg-ot takar, emellett magas vérnyomásom is van, amire gyógyszert szedek és IR-rel is kűzdök, amire Merkformin 500-ast írt fel az endokrinologus. 19-20 éves koromig fogamzásgátlót szedtem (Dienille), mert ezt javasolták a rendszertelen vérzésemre. 2019-ben abbahagytam a szedését, mert babát szerettünk volna a párommal. Természetesen nem jött össze. 2020 óta szinte minden egyes nap van valamennyi vérzésem, hol rengeteg vér ürül belőlem nagy alvadék darabokkal, hol pedig szinte, csak "pecsételős vérzésem" van. Ebből kifolyólag 2x volt egészségügyi kaparásom, ami semmin sem változtatott. A kontrollok során elmondták, hogy polip volt. Azóta ugyanúgy vérzek és napi szinten használok betétet és tampont (éjszakait). Tisztában vagyok vele, hogy drasztikus fogyást kéne elérnem, amin dolgozom, de nem tudom mit tehetnék magával a vérzés problémámmal. Szeretnék gyermeket vállalni, de így erre azt érzem semmi esélyem sincs.A szakrendelésen nem veszik komolyan a problémámat és nem tudom mi tévő legyek. Szeretném tudni, hogy van-e erre bármilyen megoldás,hogy nagyjából rendbe lehessen tenni a vérzésemet, illetve, hogy ebben az esetben ön szerint van-e bármennyi esély, hogy teherbe tudjak esni? Mit tehetnék, ami segítene "létrehozni" egy nagyjából rendszeres ciklust? Hiszen, mint említettem az egészségügyi küret sem volt megoldás.

Dr. Pétervári László válasza témában

Gyermeket szeretne akkor Meddőségi Szakrendelést tanácsos felkeresni, mely Nőgyógyászat keretében is működik, Panaszaira kezelés mindenképpen szükséges. Testsúly probléma megoldására Endokrinológiai Szakrendelés vagy Obesiológia felkeresése célszerű. A kivizsgálás és gyógyszeres kezelés eredményre vezethet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. április 13.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Tejfehérje allergia
Jó napot kivánok! Van egy 2,5 éves kislányom akinél tejfehérje allergiára gyanakszom (gasztros doki még nem látta). Amennyit...
Érintkezés denevérrel
Tisztelt Doktornő! A 34 éves lányom ügyében szeretnék kérdezni. 08.03-án este lakásuk erkélyen ültek a férjével. Úgy érezte, hogy valami...
Sugárkezelés, vagy nyomonkövetés?
Tisztelt Doktornő! Több éves PSA nyomonkövetés után az elmúlt évben diagnosztizáltak nálam prosztata rosszindulatú elváltozást. Radikális...
Elhúzódó akkut herefájdalom, mi lehet...
Tiszteletem! Röviden az történt velem, hogy egy sexuális aktus után már másnap elkezdtem érezni egy kellemetlen érzést a heréimben. Mivel...
Nehéz emelés utáni nehézlégzés evéskor...
Tisztelt Doktor Úr! 33 éves nő vagyok. Olyan panasszal fordulok Önhöz, hogy április végén nehéz fadarabokat emeltem és hasítottam (kb....
Emésztési problémák
Üdvözlöm! 30 éves nő vagyok, 12 éve, derült ki, hogy cöliákiás vagyok, nagyon erős emésztőrendszeri tüneteim voltak, hasfájás...