HPV - rákszűrés

Kedves Doktor Úr! 1 hónappal ezelőtt 1 év kihagyás után újra együtt voltam az exemmel, aki csak utána árulta el, hogy tavasszal védekezés nélkül volt együtt valakivel. Csináltattam teljes STD szűrést, ahogy ő is, én még várok az eredményekre, de neki magas kockázatú HPV 35-ös és HPV 56-os genotípust mutattak ki. 2 évvel ezelőtt voltunk együtt először, előtte készült nálam teljes STD panel, minden negatív volt, tehát ő ezt a HPV-t vagy a tavaszi esetből, vagy korábbi kapcsolatból hozza. Nekem most, derült ki, hogy 2 éve volt utoljára nőgyógyászati rákszűrésem, úgyhogy halálra vagyok rémülve. Ön szerint, ha már 2 évvel ezelőtt megfertőződtem az ő 2 magas kockázatú HPV-jével, lehetséges, hogy már most méhnyakrákom van? Általános laborleletem mindig negatív volt, a CRP érték is, a méhszájam ultrahanggal szépnek mondták még, decemberben is. De olvastam, hogy akár 15 évig sem okoz tüneteket a méhnyakrák, szóval ebbe nem tudok kapaszkodni. Azt sem tudom, hogy gyógyítható -e egyáltalán ez a típusú HPV, vagy van -e valamilyen minimális esélye, hogy nem kaptam el tőle? Várom a saját eredményeim, de szeretném kikérni Doktor Úr véleményét a fenti kérdésben. Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Dr. Kiss György válasza HPV-rákszürés témában

Tisztelt Hölgyem ! Köszönöm levelét, kérdései nagyon fontosak és nehezek. Kissé részletesebben: Elsősorban és főleg a HPV-vel kapcsolatos oda-vissza fertőzés kérdésében érdemes nagyon óvatosnak lenni. A külső méhszájnál a nyakcxsatorna mirigyhámja és a méhnyakat boritó laphám találkozik és ez a két szövet állandóan "vetélkedik" egymással, tehát ez egy nyugtalan terület, mondhatni a női szervezet "Achilles sarka" főleg ha magaskockázatu HPV virus is jelen van. Mai kutatások szerint a HPV nem is azonnal jut be a méhnyak mirigy vagy laphám szövetébe, hanem a méhnyak kötőszöveti állományát képező oriásmolekulákon megtelepedve valóban akár évekig is inaktiv maradhat, a baj csak akkor kezdődik, ha a szervezet immunrendszere valami ok miatt meggyengülve a HPV aktivizálódik és beszüri vagy a laphámot v .a mirigyhámot. továbbiak meghaladnák a levél kereteit. Az Ön által emlitett magaskockázatu HPV-k miatt a rákszürés alkalmával a cytológiai vizsgálat mellett HPV tipizálást is el kell végeztetni a helyzet tisztázására és kolposzkópiai vizsgálat is történjen./Évente ! / Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. január 20.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Jangee folyamatos szedése
Jó estét! 12 éve szedek kombinált Jangee fogamzásgátlót (3 mg / 0,02 mg Drospirenon/Etinilösztradiol). 12 éves úgy szedem be a...
Hüvely melleti csomó
Jó Napot! Nemrég felfedeztem magamon a hüvelynyílás mellet kívülről nem bentről bal oldalon kb borsónyi csomót (nem az ajkakon hanem...
Milyen módszer lehet a megoldás?
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 2 éve a második szülésem után újra kezdődött ez a császár vonal feletti bal oldali tájékon lévő égő fájdalom a...
Fogamzásgátló
Jó napot kívánok. Júliusban voltam nőgyógyászati rendelésen, levették a levosert nevezetű méhen belüli fogamzásgátlót. Megállapították,...
Hüvelycsonk süllyedés
Üdvözlöm. Tavasszal éreztem, hogy valami kellemetlen érzésem van, majd a nyáron ujjal tapintható, puha, tyúktojás nagyságú kb....
Rendszertelen menstruáció
Lányom (17 éves) korábbi nőgyógyászati javaslatra készült laborértékei alapján szeretném kérni a véleményét rendszertelen menstruáció...