3. császármetszés

Tisztelt Doktor Úr! 2013. februárjában született az 1. kisfiam császármetszéssel. A feje rosszul ékelődött be, 2 és fél órás kitolási szak után császáros lett. A 2. kisfiamnál már volt választott orvos, akivel az elején megbeszéltük, ha nem lesz akadálya, hüvelyi szüléssel fog születni. Magától indult be a szülés (2016-ban), mire a kórházba értünk, már 4 cm-re ki voltam tágulva. Később, mivel fájások között is fájt a hasam, szinte egy ponton, császár lett belőle. Műtét közben a méhemen levő heg tovább szakadt, nehezen tudták a vérzést elállítani. Szerencsére nem volt szükség vérpótlásra később sem. Akkor a doktornő kérdezte szeretnék-e még kisbabát. Akkor mondtuk, hogy úgy néz ki, nem. Annyit mondott rá, hogy rendben, mert nem is nagyon ajánlaná. Nem feszegettük tovább a témát, mert nem gondolkoztunk akkor 3. babán. Azóta elköltöztünk, így már nem hozzá járok. Párommal beszélgettünk, hogy örülnénk még egy kisbabának, de persze tartok attól, hogy bírná-e a méhem a terhességet és még egy császármetszést. Szeretnénk 3. babát, de természetesen csak akkor, ha ezzel nem veszélyeztetem a saját életemet. A mai napon voltam egy 3D-s hüvelyi ultrahangon, ahol az orvos közölte, Ő nem látja akadályát még egy terhességnek. Viszont engem aggaszt kicsit, hogy a hegvastagság az -izmusnál mindössze 2 mm. Érdekelné, Önnek mi a véleménye? Valóban nekivághatnánk mégegyszer? Köszönöm szépen a segítségét! A leleten ez szerepel: Az uterus retroflektált helyzetű. Műtéti területen az -izmusnál a heg elvékonyodott, 2 mm-es.Vascularisotioja kicsit fokozottabb. Endometrium 18 mm. Cervix csatorna sima. Porcio rendben. Jobboldali petefészek kicsit policisztás jellegű (itt kihangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy PCOS-om van). Baloldali petefészekben 24 mm-es retenciós ciszta. Rectum rendben. A retroflektált uterusnál ventrálisan a császármetszése hege bár keskeny, viszonylag jól gyógyult.

Dr. Kiss György válasza 3 császármetszés témában

Tisztelt Hölgyem! Már a két császármetszés is óriási teljestmény, gratulálok. A harmadik baba vállalása előtt viszont nagyon sok dolgot végig kell gondolnia, hiszen a harmadik szülés már electiv császármetszéssel fog végződni-tehát a 36. gestatiós hét után az Ön és a születendő baba folyamatos intézeti megfigyelése során kezelőorvosának kell eldöntenie, hogy még a fájások megindulása előtt végezze el sikeresen a mütétet, ezzel kerülve el a hegszétválást, vérzést és megőrini a baba egészségét. Ez az általánosan elfogadott nézet, de már a gestatiós hetek alatt is előfordulhat korai vetélés, lepény tapadási rendellenességek, vagy koraszülés is- ezzel, mint lehetséges szövődményekkel mind számolniuk kell. Egyébként a három császármetszésen átesett édesanyák száma nem kevés és még véletlenül sem szeretném lebeszélni, vagy félelmet kelteni, de ez egy áldozatvállalás és a döntés egyedül az Ön kezében van. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. június 29.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Citológiai lelet
Tisztelt Doktor Úr! Szülés (császármetszéssel) után 8 héttel, szoptatás ideje alatt készült citológiám eredménye a következő lett: Kóros...
Kenalog injekció miatt hormonzavar
Tisztelt dr. Kiss György! 2025.07.03.-án kaptam nyaki hosszan tartó nyaki fájdalomra Kenalog inj + 1 %-os Lidocaint. Csak egy alkalommal...
Betegség/gyulladás
Sokszor van sárga folyásom, amely szinte sose múlik el, írtak fel rá hüvelyi kúpot, de nem segített, és most a napokban pedig már...
Megvastagodott méh nyálkahártya
Tisztelt Doktor Úr! Néhány napja voltam Nőgyógyászati magánrendelésen a kb 3 hete fennálló pecsételő vérzés miatt. Mivel 2 éve nem volt...
Cytológia lelet
Tusztelt Doktor Úr! 42 éves vagyok, évente járok szűrésre. A mostani cytolóia negatív lett, de az alábbi szerepel a leleten: Egyéb:...
Menopausa változókor
Kedves Doktor úr! Őszintén köszönöm az eddigi önzetlen orvosi tanácsát. Szeretném megkérdezni, hogy fogad bárhol pácienst személyesen vagy...