Allergia vagy fertőzés

Tisztelt Doktor Úr! Párommal legutóbbi két együttlétünk során egy új fajta, latexmentes anyagból készült óvszert próbáltunk ki. A tegnapi együttlét után azonban kellemetlen tünetek jelentkeztek nálam, mint szeméremajkak és a hüvelybemenet duzzadása, dagadása, fájdalmas és csípő, égő pisilés, amelyek aztán csak másfél-2 óra elteltével csillapodtak illetve tüntek el, és soha korábban ilyesmit nem tapasztaltam még. Emellett az utóbbi 2-3 napban enyhe viszketést tapasztalok a hüvelybemenetem környékén, azonban mivel épp a ciklusom felénél járok, ennek egyelőre nagyobb tulajdonságot nem tulajdonítottam, mivel peteérés környékén hasonló elő szokott fordulni nálam. Semmi egyéb tünetem nincs, nincsen rendellenes állagú vagy illatú folyásom, semmi más panaszom. Nőgyógyásznál utoljára körülbelül 1 hónapja jártam, mindent rendben talált, a rákszűrésem P1-es lett. Ezután önszántamból nemi herpesz vérvizsgálaton is résztvettem, ennek az eredménye is negatív lett, semmilyen gyógyszert nem szedek. Önkezelésbe, öngyógyítgatásba nem szeretnék kezdeni, ezért inkább a véleményét, tanácsát kérném. Ön szerint ez esetleg az új összetételű óvszerre adott allergiás reakció lehetett, vagy inkább egy gombás fertőzésről lehet szó? Megtisztelő válaszát köszönöm előre is.

† Dr. Szalóczy Péter válasza szeméremtest gyulladás témában

Kedves Kérdező! Nagyobb esélyt adok a gombás fertőzésnek. Elsőfokú próbaként Canesten Combi recept nélkül kapható gyógyszerből helyezze fel esténként a három kúpot, a partner kenje be magát a krémmel, kívülről Ön is, majd a következő együttlét előtt, mellyel nem kell a kúpok után várni, mogyorónyi krémet kenjen a hüvelybejáratba. Mivel minden gyógyszer megrongálja a védő tejsav baktérium flórát, a kezelés végén használja valamelyik recept nélkül kapható hüvelyi probiotikumot, 3-4 napig esténként naponta, majd hosszú távon hetente egyszer, hogy a hüvely biológiai védettsége mindig tökéletes maradjon.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. augusztus 01.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Maró vízelet
Kedves Doktor úr/nő! A panaszaim két hónapja kezdődtek, ami a minden napjaimat megkeseríti. A vizeletem marja a külső nemi szervemet, a...
Citológiai lelet
Tisztelt Doktor Úr! Szülés (császármetszéssel) után 8 héttel, szoptatás ideje alatt készült citológiám eredménye a következő lett: Kóros...
Kenalog injekció miatt hormonzavar
Tisztelt dr. Kiss György! 2025.07.03.-án kaptam nyaki hosszan tartó nyaki fájdalomra Kenalog inj + 1 %-os Lidocaint. Csak egy alkalommal...
Betegség/gyulladás
Sokszor van sárga folyásom, amely szinte sose múlik el, írtak fel rá hüvelyi kúpot, de nem segített, és most a napokban pedig már...
Megvastagodott méh nyálkahártya
Tisztelt Doktor Úr! Néhány napja voltam Nőgyógyászati magánrendelésen a kb 3 hete fennálló pecsételő vérzés miatt. Mivel 2 éve nem volt...
Cytológia lelet
Tusztelt Doktor Úr! 42 éves vagyok, évente járok szűrésre. A mostani cytolóia negatív lett, de az alábbi szerepel a leleten: Egyéb:...