Akné az állon, fogamzásgátló mellett középidőben, mitől lehet?

7éve küzdök az aknéval (14éves koromban kezdődött, az egész arcomon rengeteg mély, gyulladt pattanással, ekkor már 2éve menstruáltam), bőrgyógyászati kezelések nem hatottak, 16évesen kaptam Diane 35öt, 3évig szedtem, javított az állapotomon, de nem teljesen. 2éve Belarára cserélte a nőgyógyászom. Ekkor 3hónapig teljesen rendben volt minden:semmi pattanás, enyhe vérzés, görcsök nélkül, majd ismét romlott, viszont már csak az állvonalon jelennek meg ezek a pattanások a ciklus 10-11.napján (ekkor jelentkeznek és a 16-18.napig borzalmasak, majd hirtelen ismét szép lesz, pár nap alatt javul!). Pajzsmirigy alulműködésem van, ennek kezelésével megszűnt a zsíros bőr teljesen, a pattanások maradtak. Az endokrinológus PCOS-re gyanakszik. A menzeszem/megvonásos vérzésem mindig is erős és elhúzódó (7-8nap) volt (ezért is volt a Diane35, ekkor 6napra fixálódott, vérszegény lettem) most a Belara mellett 5 nap és közepesen erős (még mindig vérszegény vagyok emiatt), 2napig fájdalmas. 1éve bukkant fel a bajuszom sötétedése, erősödése, korábban szőke pihék voltak, most több, fekete szőrszálból álló részek vannak. A szőrzetem igen gyorsan nő a gyanta és epilátor is csak 2napig hoz eredményt. Valamint ha izzadok, az meglehetősen kellemetlen szagú, megfogja a ruhákat. A nővérem is ebben szenved, anyukánknak voltak pattanásai, nagyon szőrösödött fiatalon, mindenhol szőrös volt, erős és sok, most is bajszosodik, oldalt szakállasodik és az első gyerekével voltak teherbeesési gondjai. A háziorvosom szerint nem is kell abbahagynom a gyógyszert a hüvelyi UH előtt, ez igaz, így is látszana ha PCOS pl.?, De ha szedem a fogamzásgátlót akkor elvileg nem kellene, hogy legyenek tüneteim, nem? Vagy másik kellene?

† Dr. Szalóczy Péter válasza PCO gyanú témában

Kedv3s Kérdező! Tünetei miatt, mely valóban felveti a PCO lehetőségét, a hüvely ultrahangos vizsgálatnak már meg kellett volna történnie. A betegség nem nőgyógyászati, hanem az egész szervezet anyagcsere betegsége, amit a nőgyógyászati szervekből a petefészek jelez alakilag és működés hibában leginkább. A lényeg: erősen érintve van a cukoranyagcsere. Ezek a diagnózishoz feltétlen vizsgálandók laboratóriumilag. A bonyolult betegséget csak erre felszerelt és ezzel foglalkozó szakintézményben kéne vizsgáltatni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. január 07.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Mit tudok tenni a rendellenes...
Kedves Doktor Úr, Pcos szindrómával diagonsztizáltak ezelőtt 7 évvel. Kezeltek eleinte fogamzásgátló tablettval, de mivel fibro-adenom...
Jangee folyamatos szedése
Jó estét! 12 éve szedek kombinált Jangee fogamzásgátlót (3 mg / 0,02 mg Drospirenon/Etinilösztradiol). 12 éves úgy szedem be a...
Hüvely melleti csomó
Jó Napot! Nemrég felfedeztem magamon a hüvelynyílás mellet kívülről nem bentről bal oldalon kb borsónyi csomót (nem az ajkakon hanem...
Milyen módszer lehet a megoldás?
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 2 éve a második szülésem után újra kezdődött ez a császár vonal feletti bal oldali tájékon lévő égő fájdalom a...
Fogamzásgátló
Jó napot kívánok. Júliusban voltam nőgyógyászati rendelésen, levették a levosert nevezetű méhen belüli fogamzásgátlót. Megállapították,...
Hüvelycsonk süllyedés
Üdvözlöm. Tavasszal éreztem, hogy valami kellemetlen érzésem van, majd a nyáron ujjal tapintható, puha, tyúktojás nagyságú kb....