Elkerülhetetlen konizáció?

Tisztelt Doktor úr! 43 éves fiatalos nő vagyok, évente járok citológiai vizsgálatra, eddigi (pl. a tavalyi) nőgyógyászati leleteim is jó voltak, volt ugyan két miómám, amiből az egyiket kivették, de ezen kívül más gond nem volt (ép, működőképes petevezetékek, rendszeres menses, stb.) . Idén márciusban átestem egy hosszabb influenzán, két antibiotikumos kezeléssel, szövődménye először hólyaghurut, majd hüvelygomba lett – már akkor éreztem, hogy ez most valami más „ott lenn”. Be is jött, egy hónapja HPV ill. CIN II, CIN III és HSIL súlyos elváltozást elváltozást jelzett a citológiám (a leleten az szerepel, hogy P szerint nem osztályozható) , a nőgyógyász konizációs műtétet javasolt. És most megtorpantam kicsit. Későn, mert csupán egy éve mentem férjhez (életemben először, de legalább nem tévedésből:) Viszont a gyermekáldással már nem várakoznánk, éppen most szeretnénk (szerettük volna) „babához látni” a férjemmel, idén nyáron, szó szerint az elkövetkező hetekben. És én most nem szeretném ezt a műtétet Doktor úr, rossz előérzeteim vannak. A nőgyógyászok (eddig kettőnél jártam) riogatnak - és sajnos nem a leghumánusabb stílusban -, hogy amúgy is a korom miatt lehet, hogy már nem lehet gyermekem, ha rossz a műtét eredménye, ki kell venni a méhem, konizáció után vetélés illetve koraszülés előfordulhat, ill. összenőhet a méhszáj, vagyis csupa rossz dolog történhet velem. Doktor úr, én alapvetően bizakodó és optimista természetű vagyok – de most igazán nem tudom, mit tegyek. Ne menjek el a műtétre (július 20-ra írtak ki) , és próbáljak keresni más orvost, aki műtét előtt ad esélyt egy bármilyen másfajta (pl. jódos) kezelésnek, esetleg próbálkozhatunk műtét nélkül is a babával? Vagy ez felelőtlenség, az állapotom károsítja majd a magzatot, mert ezt a stádiumot semmi sem gyógyítja (még az ezüst kolloid sem, amit reménykedve megvettem) , csak a kés..? Úgy érzem, nálam most pár hónap is sokat számíthat gyermekáldás szempontjából.. a konizáció és az utána eltelő „nemi absztinencia” tudtommal legalább 4-6 hét, és ki tudja miként reagál a szervezetem a műtét után, teherbe fogok-e tudni esni, miközben telnek a hetek, hónapok... viszont olvastam olyat is, hogy CIN III eredménnyel szülni is lehet... Elbizonytalanodtam. Azért írok Önnek, mert mindezt nem mertem elmondani az orvosnak, akinél jártam, viszont az Ön válaszaiból érzem, hogy igazán humánus és értő módon közelít a betegekhez. Előre is nagyon köszönöm, ha rám is tudna szánni pár percet. Üdvözlettel, egy bizakodó beteg

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Szalóczy Péter válasza CIN III. cytológia témában

Kedves Kérdező! A HPV ilyen szintű hámsejt károsítással nem friss szerzemény, régebb óta jelen vagy és vélhetően úgynevezett magas kockázatú típus ha most tipizálnánk egy vizsgálattal. A lényeg: Ha kell, igenis szükséges a műtét és a hat hétnyi szexmentesség. Ha az operatőr tudja a mielőbbi szülési szándékot, majd e szerint konizál, ha lehet nem késsel, hanem rádióhullám, energiával, úgynevezett loop conisatorral. Műtét után mielőbb essen teherbe, vélhetően egyetlen gyerek lesz és nem számít hogy repeszti-e a heges méhszájat. A jól végzett műtét után sima a kihordás, nem növeli az abortusz veszélyt. Ha a hegesebbé gyógyuló méhszáj nehezen tágulna, császármetszés a megoldás, melyhez életkora többlet esélyt is jelent. Ne hordjon ki gyereket műtét nélkül, mert terhesen a folyamatok gyorsabban fejlődnek. De műtét után mindent bele! Két hónapon ennyi idő után nem múlhat.Sok sikert.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2015. július 12., 02:17; Megválaszolva: 2015. július 12., 13:36
Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek
Fájó csomó mellben
Tisztelt Doktor Úr! Pár éve az Ön javaslatára kezdtem használni a Depo Proverát.Több mint 1 évig használtam,semmi problémát nem okozott.Kihagytam...
Fennáll ösztrogéndominancia?
Tisztelt Doktor Úr! Hormonstátuszom alapján meg lehet állapítani ösztrogéndominanciát? A 19. napon tudtam sajnos csak megcsináltatni. Ovulációm a...
Duzzadt gát
Tisztelt Doktornő/Doktor úr! Tisztálkodás alkalmával vettem észre, hogy a gát tájéka megvan duzzadva. Bal oldalt talán picit jobban, a...
Szemérem viszketés
Üdvözlöm. 4 hónapja szültem császár metszéssel, szoptató kismama vagyok. Kb 2 hónapja viszketés érzek a szemérem ajkai on és a hüvely...
Méhnyakrák szűrés eredmény
Tisztelt Doktor Úr! Komplex méhnyak rákszűrésen vettem részt, a következő eredményt kaptam: citológia pozitív, melyben kóros hámelváltozások...