Rh negativ anyuka

Tisztelt doktor úr/doktor nő, Augusztusban sajnos volt egy spontán vetélésem a 9. héten, bár egy hetet véreztem és a petezsák teljesen kiürült magától, végül műtéttel kellett befejezni. Mivel Rh negativ vagyok, férjem Rh pozitiv, kaptam a műtét után oltást, hogy a szervezetem ne termeljen ellenanyagot, de mivel a vetélés már egy héttel korábban megkezdődött magától, félek, hogy a szervezetem már megkezdte az ellenanyag termelést és esetleg gond lehet a következő terhességnél. Mit tehetek, ha a korábbi vetélés miatt az Indirect Coombs teszt pozitiv lesz majd, azaz termelek ellenanyagot Rh pozitiv ellen? Lassan szeretnénk újra neki látni a babaprojectnek, de lehet valamit tenni ez ügyben akár már a következő terhesség vállalás előtt? Szabad e egyáltalán gyereket vállalni, ha a szervezetem termel ellenanyagot? Köszönettel, Andrea

Dr. Pétervári László válasza Rh negatív anya témában

A kapott oltás védelmet biztosít az ellenanyag termelés ellen. Azonban vérvizsgálatra most is lehetőség van, az ellenanyag szint meghatározására, indirect Coombs végzésére. Ellenanyag szint emelkedés esetén is van gyógymód az Rh összeférhetetlenség kezelésére. Keressen fel heamatológiai szakrendelést. Az Rh-faktor Magyarázatot Landsteiner és munkatársai találták meg. Megállapították, hogy, ha a Rhesus-majom vérét nyúlba fecskendezik be, akkor abban olyan fehérjék - ellenanyagok - termelődnek, melyek a majom vörösvértesteit összecsapják. Ugyancsak rájöttek arra, hogy minél többször adnak be a nyúlnak majomvért, a keletkező ellenanyagok, mennyisége ugrásszerűen növekszik még akkor is, ha a megismételt véradás csak hónapok múlva történik meg. Ezt követően megállapították, hogy az emberek vörösvértesteinek 85%-át ez az ellenanyag ugyancsak kicsapja. Bebizonyították, hogy az emberi vörösvértestek felszínén nem csupán az előzőekben ismertetett ABO-tulajdonságok egyike van jelen, hanem mellettük egy másik is, amit a Rhesus-majom nevéből Rh-faktornak neveztek el. Kiderült, hogy azok a betegek, akiknek a vörösvérsejtjei felszínén ez a tulajdonság nem található meg, azaz Rh-negatívak, idegennek tekintik azokat a A gyakorlatban az Rh-összeférhetetlenség a legtöbbször a terhesség folyamán okoz gondot., Mint minden vércsoport-tulajdonság, az Rh-faktor is öröklődik. Ha egy Rh-negatív nő Rh-pozitív magzatot hord, úgy Rh-összeférhetetlenség jön létre. Az első terhességnél nincs gond, mert az Rh-pozitív magzati vér csak a szüléskor kerül be az Rh-negatív anya keringési rendszerébe, mely ezt követően az Rh-pozitív sejtekkel szemben ellenanyagot termel. A második terhességnél, illetve szülésnél az okozza a problémát, hogy az első szülést követően termelt kész ellenanyag, mely az anyában van, átjut a magzatba. Ha a második magzat is Rh-pozitív, akkor a szülést követően az újszülött besárgul, ödémás és vérszegény lehet. A sárgaság átitatja az agy törzsdúcoknak nevezett fontos központjait, emiatt mozgáskárosodott és értelmi fogyatékos lehet az utód. Szerencsére mindennek nem kell bekövetkeznie, ha a frissen szült Rh-negatív anyáknak, akik Rh-pozitív újszülöttnek adnak életet, 72 órán belül Anti-D gammaglobulin oltást adnak, mely leköti a magzatból származó Rh-pozitív vörösvértesteket. Így ezek az anyát nem immunizálják, tehát nem termel ellenük ellenanyagot a szervezete, ami a következő magzatot veszélyeztethetné.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. október 08.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

LSIL eredmény
Tisztelt Doktor Úr! Nőgyógyászati rákszűrésem eredménye kóros hámelváltozást mutatott, LSIL (enyhe). A rákszűréssel egyidejűleg kértem a HPV vizsgálatot,...
"Posterior fourchette" szakadás a...
Tisztelt Szakértő! Közel 2 éve genitális herpeszt diagnosztizáltak nálam. A herpesz időnként megjelenik, minimális viszketés és kellemetlenség jellemző ekkor...
Mehszajseb fagyasztás utánin panaszok
Tisztelt doktor Úr! Október 2 an mehszajseb fagyasztasom volt október 20 an kellett volna megjojjon a menstruációm, de nem jött meg párom nincs terhes nem...
P3 cytológia gyulladás miatt?
1 éve visszatérő hüvelyproblémám van. Folyás, égő érzés viszketés nélkül. Egy éve P2 gyulladással jelzett leletem volt. Most P3 lett. Egy éve kaptam...
Menstruáció késése 40 felett
Tisztelt Doktor Úr. 46 éves nő vagyok. Menstruációm eddig minden hónapban megvolt, utoljára augusztus 3.-án kezdődött, szokásosan 5- 6 napig tartott. Most...
Köldökzsinór trombózis
Tisztelt Doktorúr! Férjemmel babát vártunk, de a 37-ik hétben köldökzsinór Thrombosis szövődményében elhunyt a babánk, mielőtt a világra jöhetett volna. A...