Csomó a bőr alatt, nemi szerven

Tisztelt doktúr Úr/Nő! A tegnapi napon a nőgyógyászom egy kivezető csatorna nélküli kb. 1 cm nagyságú csomót felszúrt, csinált kivezető nyílást és a nagy része ki is ürült többszöri szúrásra (folliculus, vagy lipóma nem tudom pontosan). Másnapra, tehát mára begyulladt, éreztem, hogy feszít-lüktet, majd mikor megnéztem, épp, hogy két oldalról megfogtam elkezdett erősen gennyedzni. Igazán erővel nem is nyomtam meg, a két oldalán kicsit összenyomom és indul is meg belőle. utána megszűnt kb 1 órára a feszítő érzés, majd pár óra múlva megint ürítettem gennyet. Ezt a mai napon kb 7szer ismételtem meg, kis erőkifejtésre sok kifolyik viszonylag. Elkezdtem aggódni, hogy ezzel tehetek-e bármilyen kárt, fennáll-e a vérmérgezés veszélye, vagy, hogy rosszul nyomom és befelé is ürül genny? Emiatt aggódom, illetve, hogy nagyon rosszat tettem e ezzel, nem merem nagyon bevallani a nőgyógyásznak, hogy hozzányúltam többször. Hőemelkedés, hidegrázás, rossz közérzet, szédülés a gyulladástól van? Folyamatosan tiszta gézlapot tettem rá minden gennyürítés után és Alsol kenőccsel vastagon bekentem. Hétfőn megyek controllra, illetve a maradék gyülem eltávolítására. Többször már ne folyassam ki belőle a gennyet? Tisztelettel: Adrienn

Dr. Somorjai Attila válasza gennyes gyulladás témában

Kedves Adrienn, Nem tudom a nőgyógyász kolléga, mennyire látta el tanácsokkal, de ez az az eset, amit leírt, amikor vissza kell menni mielőbb, mert a hőemelkedés, rossz közérzet bizony lehet ettől. A vérmérgezés valójában azt jelenti, hogy a baktériumok bekerülnek a véráramba és általános fertőzést okozhatnak. Ez ilyen esetben nem szokott súlyos lenni, szájon át szedhető antibiotikummal és egy rendes sebellátással gyorsan rendbe lehet tenni a dolgokat. Esetleg fontolja meg sebész felkeresését, ha igénybe szeretné venni, ehhez oldalunkon is talál ehhez segítséget. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Somorjai Attila
Dr. Somorjai Attila
Megválaszolva: 2013. január 13.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Hpv fertőzés
Üdvözlöm! Segítségre lenne szügségem sajnos a férjemmel kiderült a kapcsolatunkban, hogy nekem 31,56 hpv fertőzésem van neki pedig 31,82....
Bungee jumping nőgyógyászati és...
Tisztelt Doktor Úr! Bungee jumping ugrást tervezek. Hallottam olyan esetekről, amelyek szerint az ugrás nőgyógyászati sérülést, illetve...
Esemény utáni tabletta
Tisztelt doktorúr! Párommal 05. 30- án délelőtt voltunk együtt óvszerrel, semmi gond nem volt, utána 5 óra múlva is együtt voltunk,...
Küret után menstruáció
Missed ab miatt volt küret február 24-én. Műtét után a vérzés 2 hét alatt múlt el teljesen. Az első pár napban gyenge vérzés volt, aztán...
Ovulációs vérzés
Tisztelt Doktor Úr! Tavaly március óta van rendszeresen ovulációs vérzésem, mindig a 12.-14. nap körül, enyhe és 1-2 napig tart . Voltam...
Hüvelyi fertőzés folyamatosan
Tisztelt Doktor Úr! Visszatérő hüvelyi fertőzésem van. Az első terhességem alatt kezdődött, a második alkalmával rosszabb lett, a...