Nem vagyok túl szűk?

Kedves Doktor Nő/Úr! 19 éves vagyok, szűz. A párommal lassan egy éve vagyok együtt. Minden jól megy közöttünk, szeretjük egymást, és a pettinggel is minden tökéletes. Mielőtt lefekszünk egymással, ujjal szeretnénk tágítani, de mikor megpróbálta bedugni az ujját, nagyon izgulni kezdtem, száraz lettem, és nagyon szúrt, ahogy próbálta, így nem lett belőle semmi. Most egy ideig nem próbálkoztunk, mert megijedtem emiatt. Megnéztem tükörbe a szűzhártyám, körülbelül akkora lyuk van rajta, hogy az én kis vékony kisujjam épp beférne rajta talán, tehát akkora a kerülete a lyuknak, mint a kisujjam vastagsága (talán nagyon kicsivel kisebb). Nem túl szűk ez? Normális, hogy ilyen kis lyuk van ott, a nők többségénél így van? Kicsit jobban félek emiatt az ujjazástól..vettem, dermolin síkosítót, hátha könnyebb lesz majd úgy, és nem fog annyira szúrni. Köszönöm előre is a válaszát, nagyon szükségem lenne rá!

† Dr. Szalóczy Péter válasza szűzhártya témában

Kedves Kérdező! Én is a, Dermolint ajánlottam volna. Higyje el, anatómiailag teljesen normális, amit leirt. Ettől kezdve kizárólag szeretetteli türelmes tágítás a megoldás, ezt műszeresen is el lehet végezni, de az sem jobb, csak macerás. Tágítgathat önnmagának is, ha úgy önkontrollal kevésbbé fáj, de a, Dermolin mindenképpen szükséges. Kellő ellazultság és zavartalan körülmények is szükségesek. meglátje, átmeneti kellemetlenség után minden rendbe jön.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. január 09.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Vizsgálat, szűzhártya probléma
Tisztelt Doktornő! A kérdésem elég összetett és próbálom röviden megfogalmazni, remélem tud tanácsot adni. A kérdésem: 1) egyéb okokból kifolyólag nem volt...
Szűzhártya
Tisztelt Doktor Úr! Egy egész különös témában szeretném a segítségét kérni! Lelki és egyéb okok miatt, szűzhártya rekontstrukció-s beavatkozáson gondolkozom....
Találkozott már visszanövő...
Tisztelt szakértő! Két éve felkerestem a nőgyógyászomat, mert a közösülés során fájdalmat éreztem hetekig aztán a rákövetkező menstruációkor a tampont sem...
Szűzhártya
azt szeretném megkérdezni, hogy a szűzhártyát ki tudom e tapintani vagy látom e tükörből magamnak? ha a barátom ujjal csinálja csak majd akkor is kiszakadhat?...
Szűzhártya
Kedves Doktor Úr/Nő! Idén októberben leszek 17 éves. A barátommal már több, mint fél éve együtt vagyunk. Többször is próbálkoztunk a szex-szel, de eddig még...
Kell-e aggodnom?
Tisztelt szakerto! A kislanyom, aki most ot es fel eves, tavaly nyaron elesett a biciklijevel es megutotte a nemi szervet, ugy, hogy kiszakadt a...