Ciszta a fejben

Tisztelt Doktor Úr/Nő!

Orvosom kérésére részt vettem egy 2T MR-el végzett kutatásban, melyben kérdések hangzottak el és nyomógombok segítségével kellett kb 1/2 órán keresztül igennel v. nemmel válaszolni. A felvételek alapján felhívták a figyelmemet egy baloldali orrpolipra és később kiderült, hogy a bal homloklebenynél egy kb 3-4 cm-es ciszta is van. Ezután újra elküldtek MR-re, melyen célirányosan ezt vizsgálták. Még nem kaptam meg az írásos leletet, csak egy CD-t melyen a felvételeket az otthoni gépemen is meg tudtam nézni. Én ugyan laikus (villamosmérnök) vagyok, de könnyen megtaláltam az említett cisztát is és a szemgolyók méretéhez arányosítva kb. 3 szemgolyónyi térfogata van. Orvosom szerint aggodalomra semmi ok, lehet, hogy születésemtől megvan.., De azért ha az ember fejében találnak valamit, úgy gondolom, ok az aggodalomra. Semmilyen fájdalmat, vagy egyéb rendellenességet nem észleltem. 1979-ben volt egy motorbalesetem, amikor a sisakom is leesett a fejemről és a csonttöréseken kívül eszméletvesztés és agyrázkódás is történt. Azóta 4-5 alkalommal kezeltek mániás depresszióval, ill. alvászavar miatti kimerültség miatt. Ezek általában életem 1-1 gondokkal terheltebb, válságos időszakát követően történtek (gyerekszületés, válás stb.). Most 47 éves vagyok. Okozhatta-e a cisztát a baleset? Szükség lehet-e komolyabb beavatkozásra? Ez a ciszta okozhat-e komolyabb problémákat kezelés nélkül? Összefüggés lehet-e a ciszta és a "kiborulásaim" között? Mire számíthatok?

Várom válaszát: Tisztelettel: Ferenc

Dr. Csuth Ágnes válasza agyi ciszta témában

Kedves Ferenc!   Orvosának igaza lehet abban, hogy nagy valószínűséggel a cysta születésétől fogva ott van. Azt nem írta meg nekem, hogy az agy állományában van-e vagy pedig az agy felszínén helyezkedik-e el. A balesettől nagy valószínűséggel nem alakulhatott ki, mert akkor jelentős idegrendszeri tünetei lennének. Valószínű, hogy egyfajta fejlődési rendellenesség. A fontos inkább a cysta körüli szürkeállomány szerkezete, ez határozza meg a tüneteket. Igazából teendő nincs vele, nyomon kell követni, változik e a mérete. Ha nem műtétet nem igényel. Elhelyezkedése miatt lehet összefüggésben a pszichés panaszaival, mivel ezek a frontális lebennyel összefüggésben vannak, de csak akkor, ha a frontális lebeny a cysta környezetében nem megfelelően működik. Ezt EEG-vel lehet meghatározni. Várja meg a pontos leírást és beszélje át ideggyógyászával.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. szeptember 03.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Ciszta az agyban
Tisztelt Főorvos Úr! Agyi cisztával kapcsolatban szeretnék Öntől kérdezni néhány dolgot. Az agyban lévő ciszta körül is képződhet ödéma? Ha igen, akkor...
Pinealis cysta
Tisztelt Doktornő! Előszőr összefoglalnám a leleteimet: 2017ben diagnosztizáltak egy arachnoidális cisztát: "a jobb oldalon a pólus előtt a liqour tér 2 cm-re...
Agyi Cyista
Jónapot Kivánok nálam 6 évvel ezelõtt Diagnosztizáltak Agyicyistát, ami az agyiszarvon helyezkedik el 4 éve nem voltam MR.n már akkor 3 cyista volt és 3 cm.és...
Koponya MR-MRA vizsgálat,...
folyamatos lebegési érzés, gyenge láb érzés, feszülés a fűlben... miatti MR-MRA vizsgálat eredménye: ... 2 x 1, 8 cm.-es liquorjeladású arachnoideális cysta...
Cysta a corpus pineale régióban
SNI-s kisfiunkánál viselkedészavarok alakultak ki az elmúlt fél évben, ezért autizmus/ADHD diagnosztizálása miatt kértük neurológus segítségét. Az EEG-t...
Agyi Ciszta
Tisztelt Orvos! Tegnapi nap folyamán unokaöcsém, Epilepsziás(Tónusos-klónusos) rohamhot produkált. Éjszakára infúziót kapott vért vettek. Reggel a CT a jobb...