Folytatás

Kedves Bessenyei Mónika! Megkaptam válaszát és értem is a benne leírtakat, de volna még néhány gondolatom. Tehát: Mikor elkaptam a vírusos légúti fertőzést engem antibiotikumokkal kezeltek és megszűnt az agyzúgásom és a vérkeringésem is helyre állt. Utána több hónapra rá ismét megjelent a fertőzés. Azóta ismét visszaestem a vérkeringési zavarba. Azóta több vizsgálatot végeztek rajtam és sok nyugtatót szedettek velem, de nem történt változás. Tavaly télen megvoltam fázva és antibiotikumot írtak és December végén (Dec. 20-án) visszaállt a normális vérkeringés. A hónap végén (nem tudom mitől) de ismét megjelent a vérkeringési zavar, amit az "agy" zúgása követett. Elmentem fül-orr gégészetre fülvizsgálatra és írtak több agyértágítót is, (Nootropil 1200 mg, Betarevin, kétfajta Cavinton és javasoltak még Sermion-t is) amit kb. másfél hónapig tudtam szedni. Változás annyiban történt, hogy most erősebb az agyzúgásom. Tehát a helyzet nem hogy jobb lett, de még rosszabbodott! Ha melegvizes medencébe (pl: strand) megyek és átmelegszik a testem akkor majdnem gyógyultnak érzem magam. Volt már olyan eset is, hogy nekimentem valaminek a fejemmel és visszaállt akkor is a vérkeringésem. Rajmund szindrómára a pszichológus a Cymbalta nevű igen erős gyógyszert írta amit nem nagyon tudok szedni épp ezért. Pedig az ízületeim már igen fájdalmasak. Hát nagyjából ennyi lenne. Várom mielőbbi válaszát! Tisztelettel: Tibor (előre is köszönöm) Ha nem az agyba van az elzáródás akkor hol fordulhat elő még?

Legfrissebb cikkek a témában

WEBBeteg szakértő válasza fülzúgás témában

Kedves Tibor!

Változatlanul nem gondolnám, hogy bármiféle agyi érelzáródás vagy vérkeringési zavar állna a fülzúgása hátterében. Az, hogy átmenetileg javultak a panaszai antibiotikum szedése mellett az is a fülészeti eredetre utal. A Rajmund szindróma nem tudom mi lehet, gondolom a tünetei alapján a Raynaud lenne, de arra a Cymbalta nem a megfelelő gyógyszer. A fülzúgás egy tünet, melynek számtalan oka lehet az alacsony és magas vérnyomás, vércukorszint ingadozás, a nyaki erek szűkülete. Valószínű, hogy jobb lenne ha minden gyógyszert elhagyna, és próbálna megnyugodni, hogy nincs a háttérben súlyos betegség, valószínű a tünetei is javulnának ezzel. Sajnos így többet mondani ezzel kapcsolatban nem tudok.Üdvözlettel: Dr. Bessenyei Mónika, neurológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Dr. Bessenyei Mónika, neurológus
Kérdés: 2009. június 17., 21:18; Megválaszolva: 2009. június 17., 21:18
Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek
Gingko biloba javasolt-e?
Tisztelt Doktornő! Közel 3 hónapja szenvedek fülzúgástól. A fül-orr-gégész szakorvos javaslatára szedtem a Betahistin (16 mg, 3X1) tablettát 1...
Fülzúgás fülfájás
Üdvözlöm Dr nő Nekem már két éve zúg a fülem állandó jelleggel, és időnként fáj is bár nem állandó jelleggel.Ezt az okozta hogy túl sokat...
Rejtélyes szédülés - fejzúgás
Kedves Doktorúr/Doktornő! Több mint két éve szenvedek rejtélyes tünetegyüttessel együttjáró rohamoktól. 3-4 perc leforgása alatt a következő...
Fülzúgás, fejfájás oka
Tisztelt Doktornő/Doktor úr! 3-4 hete kezdődtek panaszaim, először fülzúgással, ami még most is tart és folyamatos. Voltam fül-orr gégészeten...
gyógyszer-mellékhatás
Tisztelt Doktornnő! Fülzúgásra és csigolyabántalmakra, reumatikus fájdalmakra a köv.gyógyszereket irták fel. Cognit, Arlavert, Zadex...