Spondylosis és Protrusio

Tisztelt Doktor Nő/Úr! Már több, mint egy hete is írtam, de lehet, hogy nem sikerült jól elküldenem. 31 éves, káros szenvedélyektől mentes férfi vagyok. Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy mire számíthatok az alábbi diagnózis alapján. Több éve járok már orvostól orvosig, fejfájással, nyakmerevséggel, szédüléssel, időnként szívtájékon érzett szúró fájdalommal, (most már gyakori) rosszullétekkel, alvászavarokkal, fáradságérzettel, emésztési problémákkal (teltségérzet, híg széklet), bal alkaron időnként jelentkező zsibbadással. Most már odáig sikerült eljutni, hogy MR vizsgálat készült, mely alapján a neurológus porckorongkopást és csigolyameszesedést mondott, és az idegsebészetre irányított egy későbbi időpontra, konkrét felvilágosítást nem adott. Az MR lelet a következő: "A lordosis íve kiegyenesedett. A III. IV. csigolyák dorsalis szembetekintő peremsarkain előrehaladott spondylosis látható, az V. VI. csigolyákon kp. fokú spondylosis. A VI. résben a discus körkörös, mindkét oldali forament szűkítő protrusioja látható. Az V. résben jelzett medialis, lényeges térszűkítő hatással nem bíró discus előboltosulás. A IV. résben medio-lateralis bal oldali, a liquorteret kissé szűkítő, de a myelont nem érintő discus protrusio. A III. résben a már említett durva csontos felrakódás szűkíti a canalis spinalist. A craniospinalis átmenet szabályos, a myelon a látható szakaszon homogén. Vélemény: Spondylosis et discopathia cervicalis. Protrusiok a fent leírt helyeken." Kérem, hogy amennyiben a leírtak alapján a kezelés- és a gyógyulás folyamatáról tud, akkor szíveskedjen tájékoztatni, mert egy laikusnak ez eléggé ijesztően hangzik. Válaszát előre is köszönöm.

WEBBeteg Szakértő válasza porckorong témában

Tisztelt Kérdező! Számos panaszt említ, ezek egy része neurológiai jellegű, jelentős részük azonban inkább belgyógyászati jellegűnek tűnik. A nyaki gerinc MR lelete alapján Önnél a csigolyák közti porckorongok ellaposodása és a gerinccsatornába- illetve a gerinccsatornából kilépő idegeket tartalmazó „csigolyacsatornába” -való betüremkedése figyelhető meg. Ezen kívül a csigolyákon is vannak meszes felrakódások. Ezen elváltozások nyaki, alkalmanként karba sugárzó, illetve tarkótáji fájdalmakat okozhatnak. Ezeket a tüneteket kísérheti bizonytalanságérzés is. Mivel az elváltozás nagyobb kiterjedésű, ezért műtéti megoldás lehetősége nem valószínű, hogy felvetődik. A panaszok csökkentése komplex: fiziotherápiás, gyógyszeres illetve mozgástherápiás kezeléstől várható. Ezek megfelelő alkalmazásával akár panaszmentes is lehet. Fiatal korára tekintettel a többi (háti, ágyéki) gerinc képalkotó vizsgálata is indokoltnak tűnik. Mellkasi panaszok hátterében mozgásszervi okok mellett szív eredetű okok lehetősége is felmerül, ennek kizárására kardiológiai vizsgálat (EKG, terheléses EKG, szívultrahang) szükséges. Hasi panaszai miatt belgyógyászati átvizsgálás is indokolt (amennyiben eddig nem történt meg). Ha panaszai hátterében szervi eltérést nem találnak, akkor panaszai funkcionálisnak tekinthetők, nagyobb aggodalomra nem adnak okot. Természetesen a tünetek ebben az esetben is kezelhetőek és kezelendőek. Összességében, amiket írt, azok alapján nagyobb ijedelemre egyenlőre nincsen ok. Kis odafigyeléssel ezek alapján Önnek jó életminőség biztosítható. Remélem tudtam valamit segíteni. Tisztelettel: Dr. Siró Péter neurológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. július 27.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

MR Lelet segítség
Kedves Doktor Nő! Lumbosacralis gerinc mr vizsgálaton vettem részt, a leletem értelmezésében szeretnék segítséget kérni! Előre is köszönöm!
Ízületi fájdalom
Jó estét kívánok!A következő problémám van,3 hónapja nagyon fáj a jobb térdem, a reumatológus elküldött egy röntgenre amelynek az eredményét csatolom!Mi...
Lelet ertekeles
A lumbalis lordosis ive kiegyenesedett, csigilyatestek magassaga megtartott. Az L.ll-lV-V.discusok kp.foku, dehidracios jelvesztest mutatnak es dorsalisan...
Fiatalon kopott porckorongok a...
Tisztelt Doktornő, Doktor úr! Gáspár Tamás vagyok, 34 éves budapesti lakos. Fiatal korom ellenére már évek óta gondom van a, derekammal. Huzamosabb állás...
Lábfájás
Jó napot! Januártol márciusig 3 szor fájt a, derekam az elmult, aztán kezte a lábam, sebész megálapitotta viszér tágulat, kaptam gyogyszert, csak nem mult...
Mi lehet a baj? Betegjogi képviselőt...
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Segítséget szeretnék kérni, ha lehet.Én 21 éves vagyok, és apukámról lenne szó. November óta fájt, zsibbadt a lába, és sűrűn fájt...