Gerincfájdalom, alvászavar?

Tisztelt Doktornő! 24 éves fiú vagyok, kettős panasszal fordulok Önhöz. Az egyik, hogy 3.5 hónapja megjelent a gerincemen függőleges irányban középen, merőleges irányban a középvonaltól picit balra egy ponton fájdalom. Nem állandó, hanem mozgásra, terhelésre jön elő. Azonban fél hónappal a fájdalom megjelenése után csináltattam egy felső gerinc MR, fél hónappal ez után pedig lumbális gerinc MR vizsgálatot. Mindkettő eredménye negatív lett a véleményező orvos szerint. Azóta javarészt csökkent a panasz, néha érzem, néha nem., Amikor igen, akkor általában a mozgás fokozza, de van, hogy egy hétig egyáltalán nem érzem. Most éppen gyengén (szinte ilyen tűszúrás szerűen) érzem ha mondjuk nekidőlök valaminek. Korábban ennél erősebben éreztem. Az első kérdésem ehhez kapcsolódik, hogy Ön szerint lehetséges, hogy valami komoly baj okozza, ami az MRI-n akkor még nem látszódott? Vagy panasz fennállása esetén már az MRI biztosan kimutatná? A másik problémakör, hogy 1 hónapja tartósan alig tudok éjszaka aludni., De nem zakatol az agyam, hanem inkább félálomban forgolódom egész éjszaka. Fél éve volt koponya MR vizsgálatom + angiográfia, az is teljesen negatív lett. Csináltattam kortizol, pajzsmirigy és prolaktin laborvizsgálatot, teljesen normális lett az eredmény. A második kérdésem ehhez kötődik: van olyan agyi elváltozás, betegség, ami alvászavart okoz, és azóta kialakulhatott? Illetve normális prolaktin szint esetén lenne értelme egy sella MRI vizsgálatnak? Kérem mindkét kérdésemre legyen szíves válaszolni. Tisztában vagyok vele, hogy kezdődő porckorongsérvem van a legalsó csigolyáknál, de, mint írtam, a fájdalom középtájékon jelentkezik. Kérem tekintse meg a csatolt képet a két vizsgálat eredményéről. Eléggé meg vagyok ijedve mi okozhatja ezeket. Nagyon szépen köszönöm előre is a segítséget.

Dr. Vigh Éva válasza gerinc panasz alvás zavar témában

Kedves Kérdező! Ha minden MR lelete negativ, akkor nagyon nagy valószinűséggel nincs komoly szervi baja. Gerinc panaszát magyarázhatja olyan ok is,amit nem lehet képalkotóval kimutatni-pl rossz tartás,rossz terhelés stb,stb. Ugy gondolom, további kivizsgálásra nincsen szüksége. Keressen egy gyakorlott gyógytornászt, váltson életmódot és gerinc panaszai rövidesen megszünnek. Alvászavart okozó szervi betegséget 24 éves korban nem ismerek.. Ennek inkább lelki oka szokott lenni. Ha ön nem tud erre rájönni, hogy mi nyugtalanitja, psychológusi tanácsadást javaslok. Üdvözlettel

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. április 13.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Lehet-e SM?
Tisztelt Doktornő! 15 éves korom óta asztma és állandó fáradtság (semmi egyéb). 2020 óta viszont szerteágazó tünetek., Ami jön az kb marad...
Diffúziós eltérés értelmezése agyi MRI...
Tisztelt Doktornő! Azért keresem Önt, mert szeretném kikérni a véleményét egy nemrég készült agyi MRI és MRA vizsgálatomról. A felvételek...
Epilepszia?
Az elmúlt egy évben három alkalommal volt rövid ideig tartó, eszméletvesztéssel járó rosszullétem. Az Mri lelet alapján valóban...
MR vizsgálat
Mi az eredményem? Mi lehet a bajom? Es ezt lehet gyogyszeres kezelesel gyogyitani?
Mr lelet értelmezése
Koponya MR vizsgálat, axiális T2, DW, SWAN, 3D T2, sagittalis T1, 3D FLAIR mérés, rekonstrukciós képek készültek. A IV. agykamra átlagos...
MR vizsgálat
Kedves Doktornő! 2024-ben lumbalis MR vizsgálaton kimutatott elváltozások okozhtaják-e a 2023 óta fennálló vizeletürítési nehézségeket...