Ön szerint ez probléma lehet vagy csak én aggódom túl?

Tisztelt doktor úr! Nemigazán tudom, hogy fejtsem ki, de megpróbálom. Lehet csak én gondolom túl, de talán nem biztos hogy normális. Az egész a kézremegéssel kezdődött még kiskoromban, nem emlekszem rá mikor kezdődött, de különösen nem zavart sosem. Hiszen nem olyan feltünő, apró remegés., Ami folyamatosan fent áll. Nemis észleltem semmilyen egyéb problémát egészen sokáig. Idővel persze igy visszagondolva volt néha néha, de ez lehetett akár különálló probléma is. Néha jelentkezett ájulás, szédülés, homalyos látás. Volt, hogy csillagokat láttam, ami hogyis mondjam elég furcsán hangzik, de mintha szikrák lettek volna. Úgy voltam vele biztos csak leesett a vérnyomásom, ami azthiszem helytalló is. Egyszer az antibiotikumra szintén hasonlóképp reagáltam az orvosnál. Hánytam, és a vérnyomásom lement, ezután lefeküdtem, infúzióra kötöttek és sóoldattal kimosták mire jobban lettem. Ezutan megint csak eltelt pár év. Mostanra folyamatosan fáradt vagyok, képes vagyok átaludni akár 24 órat is. Mindemellett sokszor valamiért sokkal jobban izzadok, mint mások, még ha nincs is melegem akkor is folyik a viz az arcomról. Persze ezek csak olyan támpontok, ami alapján próbálom osszerakni a képet. Esetleg szóba jöhet a hátfájásom is ami nemtudom, hogy összekapcsolható e, de szintén fentáll egy néhány éve, ahogy a hirtelen hangulatváltozás is., De általában már nem nagyon szólalok meg, inkább csendben szeretek lenni, mert valamiért nem igazán megy a kommunikáció. Legtöbbször inkább csak gyorsan témát váltok mert nemtudok hozzászolni, vagy fel se fogom, amit mondanak nekem. Ezt még mindig nem tartom gyanúsnak igazából.. Még így összességében is aztmondanám, hogy normális és biztos bárkivel előfordul. Viszont mostanra elkezdett valami furcsa lenni, amit úgy nem értek, persze lehet csak fáradtság., De néha, kiesnek percek. Az elején csak azt vettem észre, hogy mentem haza a munkából és hirtelen nemértetettem, hogy kerültem oda, már majdnem otthon jártam., De nem emlékeztem rá, hogy mikor értem odáig. Ezzel úgy nem foglalkoztam, biztos csak elvoltam bambulva. Viszont a mai nap egy olyan dolog történt, amit nem értek. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a munkában csináltam valamit, viszont nem értettem mit. Az elmult 2-3 perc teljesen kiesett. Csak az rémlik, hogy elkezdtem egy munkát és azon kaptam magam, hogy egy másikat csinálok máshol. Egyszeruen nem értettem. Csak álltam és néztem, hogy mi történt, nem telhetett el sok idő, de nem emlékeszem rá., Mintha aludtam volna. Így belegondolva ez egyre gyakrabban jön elő nálam. Régebben nem volt ilyen. Nem értem..ezután nemsokkal később elkezdtem számolni valamit és megmertem volna eskudni, hogy 8 darabot számoltam. 8 at láttam. Ezután megnéztem mégegyszer mert nem voltam biztos benne, hogy annyi, de csak 7 volt ott.. Jó tudom, hogy ez bárkivel megeshet, de viszont szerintem 7 et meg 8 at megtudok különböztetni. Emellett nehezen megy a tanulás, a koncentrációm katasztrofális 10 perc után már fogalmam sincs hol járok fejben, folyamatosan tompának érzem magam, nagyon hamar elfelejtek dolgokat. Illetve sokszor a legegyszerubb dolgokat se tudom felfogni. Egyszerűen nézem és nemértem, pedig egyszerű, de nem áll össze. Sokkal tovább tart, mint másoknak felfogni. Szoval nemtudom, hogy ez, mennyire normális. Illetve érdemes lenne e ilyesmivel zargatni az orvost. Esetleg vegyem e komolyan ezt vagy biztos csak fáradtság., De azt se értem miért vagyok folyton fáradt hiszen mindig alszok eleget. Illetve néha fáj a fejem is reggelente, inkabb hátul, a tarkó tájékán. Gondoltam mindenképpen megkérdezek egy orvost róla. Szóval hatha ön megtudná mondani mi állhat a háttérben. Mindenesetre köszönöm a válaszát előre is.

Dr. Fehér Gergely válasza témában

Kedves Kérdező! A panaszok elég sokrétűek, nehéz bármit is mondani. Felmerülhet lelki eredet is, de az említett koncentrálási gondok miatt egy koponya MR elvégzése szóba jöhet a panaszok eredetének tisztázása céljából. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. november 29.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Vakbélműtét után széklet
Kedves Drúr! 5 nappal ezelőtt volt vakbélműtétem, amire az utolsó pillanatban került sor. Olyan kérdésem lenne, hogy normális e, hogy nem érzem, amikor...
Nőgyógyászati probléma, nem szűnő...
Tisztelt Doktorúr, Utóbbi pár hónapban volt 3 húgyuti fertőzésem. Ezenkívül az elmúlt 1 hónapban, visszatérő bűzös, darabos, bő folyásom van. Körülbelül 4,5...
Szteroid injekciótól izomleépülés
Üdvözlöm, Kérdésem az lenne, hogy régebben kaptam Kenalong injekciót farba (allergia miatt kaptam) …Ezt követően, néhány hónap múlva azt vettem észre,...
Torokmandula elváltozás
Tisztelt Doktor Úr! A tegnapi nap folyamán fül-orr-gégészeti vizsgálaton jártam. A vizsgálatot követően a leletemre a következő került "Grade 2 heges...
Húgycsőnyílás diszkomfort
Tisztelt Doktor Úr! A következő problémával fordulnék Önhöz: Januárban visszatérő felfázással küzdöttem, kétszer kaptam Monural port a kezelésére. A...
Elhúzódó fülbe sugárzó fájdalom?
Kedves Doktor Úr! Az én problémám körülbelül 1 hónapja kezdődött, amikor is a jobb fülembe éreztem kisugárzó fájdalmat. Ekkor még háziorvoshoz mentem, aki a...