EEG vizsgálat

Tisztelt Doktor Úr! Voltam EEG vizsgálaton és az alapján azt állapították meg, hogy epilepsziás vagyok. Soha nem volt semmilyen testi tünetem. Ez alatt értem például a villódzó fényekre való reagálását illetve eszméletvesztést. A leleten ez ált: Nyugalmi, ébrenléti állapotban 15-80uV közötti 10-11Hz-es alpha háttértevékenység. Elülső területek fölött fiziológiás amplitúdócsökkenés. Szemnyitásnál desynchronisal. FS előtt bal oldalon hátsó temporálisan szinguláris tüske. HV-t követően szendergés EEG képe. A doktornő azt mondta, ha nem szedem a gyógyszert akkor az idegsejteim elpusztulnak fokozatosan és ez visszafordíthatatlan kárt okoz. Ez nagyon megrémített! Fontos számomra ez az egész, mert van egy kisfiam és amikor Ő született akkor terhesgondozás alatt azt mondta az orvosom, ha a neurológus azt mondja mehet természetes úton a szülés akkor úgy lesz. Hoztam papírt, hogy mehet úgy, mégis 2 héttel a szülés előtt azt mondta, hogy programozott császármetszés lesz. Így már esélyem sem volt orvost váltani, mert senki nem fogadott. Az megint egy másik része a történetnek, hogy nem engedték, hogy szoptasam a fiam, mert a gyógyszer (Levetiracetam Sandoz) árt neki. Nagyon szeretnék majd még egy babát, de ha kockáztatom azt, hogy egészséges legyen akkor természetesen inkább lemondok róla. Szeretném kérni a véleményét! Hálás köszönettem érte!

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Fehér Gergely válasza epilepszia témában

Kedves Kérdező!

Sajnos az előzmények nem állnak rendelkezésemre, így elég nehéz bármit is mondani. Az EEG alapján felmerül az epilepsziás aktivitás lehetősége, de ez önmagában nem perdöntő jelentőségű. Az lenne a kérdés, hogy milyen panaszok miatt készült EEG vizsgálat (rutinszerűen nem szokták csinálni). Ha nem ért egyet neurológusa véleményével, célszerű másodvéleményt kérni másik orvosnál a korábbi leleteit is bemutatva.

Üdvözlettel:

Dr. Fehér Gergely

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Dr. Fehér Gergely
Dr. Fehér Gergely Neurológus, vaszkularis neurológus (agyérbeteg-specialista)
Kérdés: 2021. szeptember 29., 20:14; Megválaszolva: 2021. október 05., 08:26
Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek
Epilepszia?
Tisztelt Dr ÚR! Az lenne a kérdésem hogy az EEG leltem alapján valóban epilepsziás vagyok e? Lelet: kevert polymorph ébrenleti tevékenység....
Kérem segítsen!
Üdvözlöm Doktornő! Köszönöm gyors válaszát. A kérdésekre megpróbálok a leletek alapján válaszolni. 3 hónap alatt 2 GM nagyrohamnak leírt...
Kérem segítsen!
Üdvözlöm Doktor Úr! Kislányom 21 éves, középsúlyos értelmi fogyatékos. Oxigén hiánnyal született, epilepsziás beteg. Gyógyszerrel hosszú...
Alvás közbeni mozgás
Tisztelt Doktorúr! Pár napja éjjel a fiamnál (17 év) furcsa mozgást tapasztaltam olyan volt mint aki rázza rángatja a kezét (a teste többi része...
EEG leletem magyarázata
Az eeg vizsgálatom értékelése: Fotóra meredek hullámtöbblet jelenik meg a hátsó scalak felett,Spec.irratív mechanizmus nem ábrázolódott. Ez...