Folyamatos Szédülés

Kedves Doktornő! A múltkori válasza: Kedves Kérdező! Először is le kéne szögezni, hogy a szédülés érzése nem szisztémás jellegű. Nem utal központi idegrendszeri strukturális zavarra. Nem állandó, fekvő és ülő helyzetben nem jelentkezik. A koponya MRI vizsgálat részletesen leírja az agy anatómiai képleteit, melyek minden szempontból épek. A PICA (artéris cerebri posterior inferior) a kisagyat ellátó egyik ér. lefutása során kereszteződik ugyan a hallóideggel, de semmi nem utal arra, hogy ennek során un. neurovasculáris kompresszió keletkezne. Ez csupán a CT-t leletezú röntgen orvos feltételezése. A magam részéről a panaszát vérnyomásingadozásával hoznám összefüggésbe, konkrétan azzal, hogy orthostatikus helyzetben a nyomás lecsökken. Ezt okozhatja például az Ön által szedett gyógyszer mellékhatása is. Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza Koponya MRA témában

Kedves Kérdező! A második vizsgálaton leírtak az agyalapi érrendszer fejlődési variációjának felelnek meg, az Ön panaszaival nincsenek összefüggésben. Az első válaszomban leírt tanácsaimat továbbra is fenntartom. Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. január 17.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

MRA leletem jelentése érdekelne
Tisztelt Doktor Úr! Szeretném a segítségét kérni MRA leletem értelmezéséhez. Egy éve zúg a bal fülem főleg a reggeli, és az éjszakai...
Vegetatív diszfunkcio? Kisrost...
Tisztelt doktornő! 41 éves 2 gyermekes anyuka vagyok. Egyik napról a másikra jöttek elő hideg meleg biszergeses panaszaim. Melyekhez...
Lehet-e SM?
Tisztelt Doktornő! 15 éves korom óta asztma és állandó fáradtság (semmi egyéb). 2020 óta viszont szerteágazó tünetek. Ami jön az kb marad...
Diffúziós eltérés értelmezése agyi MRI...
Tisztelt Doktornő! Azért keresem Önt, mert szeretném kikérni a véleményét egy nemrég készült agyi MRI és MRA vizsgálatomról. A felvételek...
Epilepszia?
Az elmúlt egy évben három alkalommal volt rövid ideig tartó, eszméletvesztéssel járó rosszullétem. Az Mri lelet alapján valóban...
MR vizsgálat
Mi az eredményem? Mi lehet a bajom? Es ezt lehet gyogyszeres kezelesel gyogyitani?