Egy ideje fennálló panaszok

Tisztelt Doktornő! Lassan három hónapja már, hogy nem érzem magamat úgy, mint korábban. Az egész fejfájással kezdődött, amit eddig a fejem szinte minden részén éreztem, és bár jelen pillanatban ez mostmár nem vészes, ám időnként még mindig van, hogy előjön., De ami a legjobban zavar az az ilyen imbolygó jellegű, bizonytalanság érzetű szédülés, amely, december eleje óta szinte minden nap kísért, és sokszor olyan érzésem van, hogy egy hajón vagy repülőn közlekednék, vagy járás közben lebegnék, függetlenül attól, hogy éppen milyen testpozícióban vagyok. Ezenkívül még több más tünetem is volt már, mint a torokban való gombócérzet, egyes végtagok időnkénti reumatikus fájdalma, mellkasi szúrás, belső remegés/reszketés, illetve az év elejétől, mintha a fülemben is ilyen zugást hallanék, melyre leginkább az éjszaka és a csendesebb környezetekben szoktam felfigyelni. Az elmúlt időszakban a labortól kezdve a szemészeten és neurológián át a F-O-G-ig mindenféle vizsgálaton voltam, de sehol sem találtak rendelleneset, ahogy a november végén készült koponya CT leletem is negatív lett (igaz, az natív úton lett elkészítve), és a vérnyomásom, cukorszintem is rendben van. Ennek ellenére mégis folyton azt hiszem, hogy panaszaim mögött valami súlyosabb betegség állhat (agytumor, SM, stb.), pedig a vizsgáló orvosok és közeli hozzátartozóim is úgy vélik, hogy nagyvalószinűséggel csak a hónapok óta tartó stresszesebb életmód miatti kimerültségtől, a mozgásszegény életmódtól és a tüneteken való felesleges pánikolás miatt vannak ezek. A kérdésem az lenne, hogy Ön szerint mi állhat ezen panaszok hátterében és hogyan lehetne megoldani? Érdemes volna esetleg még más vizsgálatokat is elvégezni? Előre is köszönöm a válaszát!

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza diffúz panaszok témában

Kedves Fiatalember! A stesszesség, a pánik, a szorongás is betegség. Ha ez a lehetőség is fennáll, elsősorban ezzel kell szembenéznie, és megoldást találni. Pszichiáter segítsége jön szóba elsősorban, ezt követően dől el, hogy gyógyszeres, vagy pszichoterápiás kezelés lenne hasznosabb az Ön számára. Minden jót kívánok.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. január 13.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Idegrendszeri tünetek (szédülés ,...
Üdvözlöm! Egy olyan dologban szeretném a segítségüket kérni, amit az elmúlt 2 hónap hozott magával számomra, egyelőre érthetetlen okokból. Próbálom röviden és...
Lehetséges, hogy a tüneteim...
Tisztelt doktornő! 17 éves srác vagyok. 2 év körülbelül heti többször is fáj a fejem, bár nyáron jóval ritkábban, egyébként meg általában hétvégén....
Bizsergés
Tisztelt Doktor nő! Pár napja testszerte érzek tűszúrás szerű érzést, /talp, ujj, tenyér, nyelvem hegye, halánték bizsergést, ami váltakozva jelentkezik...
Fej panaszok -, hogyan tovább?
T. Doktornő! A következő problémával kapcsolatosan kérném segítségét: Két hete kb. vertigós szédülésem van, bal irányban, mondjuk ilyen BPPV-m már volt fél...
Bordaközi fájdalom
Tisztelt Doktor Nő. 2 hónapja jelentkezett az alábbi tünet: bal bordaívem alatt, és a lengő bordáimnál erőteljes, élesen szúró fájdalmat éreztem, mely egy...
Kéz és láb ízületi fájdalma
Üdv! Egy hete elkezdett a bal kezem ízülete fájni, majd a jobbé is, majd a lábaimé is. Nehezebben mozgatom általában a bal kezemet, néha a jobbat is....