Beszédzavar, memória problémák

Tisztelt Doktor Úr! Sokszor előfordul beszéd közben, hogy szavakba beleakadok, felcserélek benne betűket/más betűket is rakok bele, mondatokban felcserélem az igei személyragokat, egy-egy szó helyett mást mondok (általában jelentésben hasonló csoportba tartozót, pl. hűtő helyett mikro, elefánt helyett oroszlán) , az utóbbi időben ez már szinte mindennapos (ilyen esetek egyik részében kimondás előtt is rájövök, hogy nem azt a szót fogom mondani, amit kellene, de az nem jut eszembe, így inkább kimondom rosszul, máskor meg csak kimondás után szembesülök vele, hogy rossz szót használtam) . Az utóbbi 2-3 hónapban mindezek sokat romlottak, korábban kb 3/4-1 éve is feltűnt, de csak ritkán, így nem foglalkoztam vele. Ezen kívül kétfelől is kaptam visszajelzést, hogy többször nem értik amit mondok, ilyenkor utólag van, hogy azt gondolom, hogy hadartam, nem artikuláltam, de régebben nem volt jellemző rám a hadarás. Időnként memória problémáim is vannak, egyszer volt hogy többen is igazolták, hogy valamit csináltam, de nekem semmi emlékem sem volt róla, illetve többször nem emlékszem, 1-2 perccel korábbi dolgokra sem (pl használtam-e már tusfürdőt) ; sokjegyű számokat hallás alapján sokszor csak akkor tudok felírni, ha 1-2-szer megismétlik. Sokszor dekoncentrált és figyelmetlen vagyok, elírok számokat, kihagyok mondatból szavakat/betűket. Ezeket mi okozhatja? Forduljak neurológushoz? Köszönöm előre is a választ!

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Fehér Gergely válasza beszédzavar témában

Kedves Kérdező!

Javaslom, hogy forduljon neurológushoz a panaszok eredetének tisztázása céljából, melyek meglehetősen szokatlanok az Ön életkorában

Üdvözlettel:

Fehér Gergely

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Dr. Fehér Gergely
Dr. Fehér Gergely Neurológus, vaszkularis neurológus (agyérbeteg-specialista)
Kérdés: 2020. december 29., 17:27; Megválaszolva: 2020. december 30., 13:47
Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek
Agyi zavar? - MR lelet
Kedves Doktor Úr! A minap kérdeztem Öntől a férjemmel kapcsolatban aki 40 éves, és stroke-ra vagy legalábbis TIA-ra utaló tüneteket tapasztalt egy...
Epilepszia
Kedves Doktor Úr! Unokám 19 hónapos. 2-3 hete vettük észre, hogy néha remeg a keze. Előfordul reggel ébredés után, néha evésnél, vagy ha nyúl...
Agyi zavar?
Kedves Doktor Úr! Férjemmel kapcsolatban lenne kérdésem. 40 éves, 106 kiló, de nem túlsúlyos, mert 2 méter magas. Nem sportol, de egészségesen...
Mi lehet a gyakori izomrángás és...
Tisztelt Doktorúr/nő! Olyan panaszokkal fordulnék önhöz hogy elég gyakran van izom rángásom valamint zsibbadás érzettem általában az arcom egész...
2 éves gyermek alvás közben...
TiSztelt Orvosok! 2 éves gyerekem alvásnál rángatózik! Fel is ébred rá, így az alvást zavarja! Neurológushoz 4.én megyünk! Mi lehet az oka!...