Szükséges-e a carotis műtét elvégzése?

Tisztelt Doktornő! A jobb oldali carotis 90%-ban el van záródva. A CT vizsgálat viszont kimutatta, hogy a fokozatos elzáródás létrehozott egy elkerülő érhálózatot, amely az agy vérellátását biztosítja. Ebben az esetben is mindenképpen szükséges lehet a műtét, vagy elkerülhető az? A műtéti kockázat úgy tudom igen nagy, a szélütés veszélye végett. Panaszmentes vagyok, kisebb átmeneti szédülés miatt carotis uh. vizsgálata során, derült ki a meszesedés. A CT vizsgálat eredményéből még kiemelnék néhány elemet, ami talán fontos lehet a válaszát illetően: Parietalisan egy kb. 23 mm-es corticalis-suborticalis lokalizációjú hypodenzitás figyelhető meg, mely régi infarcus represental. Egy további, hátsó területi határzónának megfeleltethető háromszög alakú hypodenzitás mutatkozik jobb oldalon, melynek legnagyobb átmérője 25mm. A nucleus caudatus fejben egy 6mm-es chronikus lacunaris infarctus nyoma. A jobb carotis communis és longált interna átmenetében durva meszes plakk 90%-ot meghaladó szűkületet eredményez. Az ér az ellenoldalinál kissé kisebb kaliberrel, de további focalis szűkület nélkül telődik. A jobb vertebralis eredésében látható meszes plakk mérsékelt szűklettel jár. Kérem a lehetőségekhez mérten mielőbbi válaszát, mert a műtét időpontáról pár napon belül döntés születik. Köszönettel!

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza Carotis műtét témában

Kedves Kérdező! Az Ön esetében, figyelembe véve, hogy a vérellátási hiány már több kisebb stroke-ot okozott, és amúgy az agy vérellátása a kolletarális keringés által nagyjából elégséges,a műtét valóban nagyobb kockázattal jár. Ennek mérlegelése az Önt esetleg megműtő orvos feladata. A végső döntés ellenben mindig a betegé. Kívülállóként én ebben nem vagyok kompetens. Minden jót kívánok.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. szeptember 20.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

ÉRMŰTÉT.
TISZTELT DR.ÚR. A FELESÉGEM NYAKI ÉRMŰTÉTJÉRE ADOTT VÁLASZÁT KÖSZÖNJÜK. MÉG ANNYIT KÉRDEZNÉK ÖNTŐL, HOGY EZ A MŰTÉT KB. HÁNY NAPOS KÓRHÁZI...
Nyaki verőér műtét
TISZTELT DOKTOR ÚR. AZT SZERETNÉM ÖNTŐL MEGKÉRDEZNI, HOGY A FELESÉGEM NYAKI ÉR MŰTÉTJE, AMI 2010, 01, 28-ÁN LESZ MENNYÍRE VESZÉLYES ÉS...
Agyi aneurizmával milyen magasságig...
Kedves Doktornő! 16 évvel ezelőtt szédüléssel kórházba kerültem. Agytörzsi keringési rendellenességet diagnosztizáltak. A vizsgálatok során...
Nge eredmény
Tisztelt Dr. Nő! Az alábbi értékek értelmezésében kérek segítséget mit jelentenek. Motor nerves: bal axilla-elbow last sd 2,9 Amp Sd 3,0 CV...
Post zoster neuralgia?
Kedves Doktornő! Hat hete kezdődött egy övsömör a jobb oldali törzsön és a hasam jobb oldalán. Azóta kezelés Acyclovir 10 napig és azóta is...
Öröklött túlzott éberség?
Tisztelt Doktornő! Soha életemben nem tudtam ülve elaludni, éjjel se, gimnazista koromban sem, főiskolásként,sőt még sorkatonaként se....