2 éves kislányunk még nem beszél.

Tisztelt doktornő! Januárban lesz 2 éves a kislányunk. Szüléskor előreesett köldökzsinór miatt sürgősségi császármetszéssel jött a világra. Szépen fejlődő, aranyos kis tünemény. Igazából azon kívül, hogy legalább 6 hónapos koráig nem tudtuk hasra fektetni, mert csak sírt nem volt vele semmilyen problémánk. Már 7-8 hónaposan kimondta, hogy baba, apa. Időben kezdett el egyedül járni. Nincsenek alvásproblémák. Ami aggaszt minket, hogy lassan 2 éves még most sem beszél, utánozza a kutya ugatását, pápázik, mondja is, hogy pá-pá és a hamm és nyamm szó az, amit szoktunk tőle hallani. Amikor szeretne valamit rámutat egy tárgyra vagy odavezet minket. ha ki szeretne menni, hozza a cipőjét, kabátját, ha enni lát minket, a hamm szót használja így kér belőle. Mindent megeszik, nem nagyon válogat. Egyedül képes enni, inni, akár pohárból is. Lépcsőre egyedül felmászik. Nagyon szeret mesézni, szereti az okostelefonokat, a környezetünk szerint, ez nem tesz neki jót, ami már magunk szerint is nagy hiba volt megengedni neki, úgy gondoljuk, hogy ez is hatással van a beszédkésésre, amiért elvonja a figyelmét. Ezekről igyekszünk leszoktatni és minél többet foglalkozni vele, de vannak ismerősseink akik még ennyit sem foglalkoznak gyermekükkel még is beszél, mondd szavakat. A hallása rendben van szerintünk, viszont, ha csinál valamit, nem mindig hallgat a nevére, amikor egy másik szobában van hívásra odajön hozzánk és ha egy ideig egyedül van a szobában egy idő után mindig kijön és keres minket. Úgy vesszük észre, hogy szemkontaktust sem mindig tart pár másodpercnél tovább. A nála lévő tárgyat, ha kérjük odaadja, viszont utasításokat, kéréseket csak hellyel közzel hajtja végre. Imádja a színesceruzákat, de csak firkál velük, amikor megmutatjuk neki, hogyan kell színezni, próbálja ő is hasonlóan, de nem tus vonalon belül maradni. Kukucsjátékokat szereti, ha nevetünk valamin, ő is felnevet, ha bohóckodunk neki szintén mosolyog és nevet rajtunk. Nagyon félünk, hogy valami komolyabb baja van, attól tartunk, hogy autista szegénykém. Arra lennénk kíváncsiak felmerül-e nála ilyen, vagy ehhez hasonló betegség. Válaszát előre is köszönjük! Üdv: Aggódó szülők.

Dr. Kerekes Éva válasza megkésett beszédfejlődés. témában

Tisztelt Érdeklődő! Az autizmus divatos diagnózisa a fentiek alapján nem merül fel. 2 évesen egy gyereknek még nem kell beszélni- bár sok kislány már beszél 2 évesen, de 3 éves korig nem kóros, ha egy gyermek nem beszél. Természetesen látatlanban felelősséggel semmi konkrétat nem tudok véleményezni- az a helyes,ha a gyermekorvosukat megkérdezik, lát-e bármi aggasztót a kislányon. Őszintén remélem, hogy minden rendben van.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. december 30.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Vegetatív diszfunkcio? Kisrost...
Tisztelt doktornő! 41 éves 2 gyermekes anyuka vagyok. Egyik napról a másikra jöttek elő hideg meleg biszergeses panaszaim. Melyekhez...
Lehet-e SM?
Tisztelt Doktornő! 15 éves korom óta asztma és állandó fáradtság (semmi egyéb). 2020 óta viszont szerteágazó tünetek. Ami jön az kb marad...
Diffúziós eltérés értelmezése agyi MRI...
Tisztelt Doktornő! Azért keresem Önt, mert szeretném kikérni a véleményét egy nemrég készült agyi MRI és MRA vizsgálatomról. A felvételek...
Epilepszia?
Az elmúlt egy évben három alkalommal volt rövid ideig tartó, eszméletvesztéssel járó rosszullétem. Az Mri lelet alapján valóban...
MR vizsgálat
Mi az eredményem? Mi lehet a bajom? Es ezt lehet gyogyszeres kezelesel gyogyitani?
Mr lelet értelmezése
Koponya MR vizsgálat, axiális T2, DW, SWAN, 3D T2, sagittalis T1, 3D FLAIR mérés, rekonstrukciós képek készültek. A IV. agykamra átlagos...