• krónikus fejfájás kivizsgálása

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Doktornő 27 éve pszichés betegségekkel kezelnek. Két éve krónikus fejfájás kezdte kísérni a félelmeimet, szorongásaimat, bipoláris depresszióval kezelnek elsősorban, de megjelent kevert személyiségzavar is. Teljes életet próbálok élni, dolgozni, ahogyan tudok. Három gyerekről gondoskodok, de erőfesztéseim egyre nehezebben viselem. A fejem hátső részében nyomó fájdalmat érzek kb 2 éve szinte minden nap. Liticarbot és Seroquell szedek, előzőből 05 reggel és este, utóbbibó 1 db este. A Litium szintem 0.5, pont az alsó határ. Szeretnék mindent kiszűrni, azaz minden szervi eltérést a fejemben, és minden hormonális alul vagy felülműködést is. No meg persze, amire laikusként nem is gondolok. Élni szeretnék, szolgálok a Mária Rádióban is, de így egyre kevésbé. Kérem tanácsát, milyen módon tudok mindent kiszűrni, ki utal be, hová, mennyibe kerül, majd pedig meggyógyulni, ha van rá remény. Nem találom normális dolognak, hogy meghalni akarok, veszteni akarok, sikertelen lenni akarok, megismerni valakit, majd gyorsan elmenekülni tőle, csupa olyan reakció, amely nem az érdekeim szerint való. Ellenkezőleg. Van rá sok magyarázat, valamiért nem akarok boldog lenni, pedig igyekszem, de belül mégsem. Félek, hogy sikerül valakivel megismerkednem, de egyszerre félek attól is, hogy nem sikerül. Ezzel a kétpólusú félelemrendszerrel egyet biztosan elérhetek. Vesztek, nem sikerül, és egyre mélyebbre süllyedek, meg akarok halni. Így viselkedek, de nem ez a szándékom, józan paraszti ésszel biztosan nem. A fejfájás érdekes módon jelentkezik olykor. Amennyiben valamilyen erős, pozitív állítást hallok a mentális állapotomat, illetően, akkor kattan egyet a fájdalom, és többször alábbhagy, mintha valamilyen pozitív hormoni változás kioldaná. Ez saját megfigyelés, de elég pontos. Szép napot kívánok Önnek! Szeretettel, Fekete György

        Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza a tartós fejfájás témában

        Kedves Kérdező! A pszichiátriai betegség kezelése elsődleges cél az Ön esetében.Ha öngyilkossági gondolatai vannak, azonnal jelentkezzen kezelőorvosánál. A fejfájását neurológus vizsgálja ki, a szokásos protokoll alapján.Beutalót kérhet a háziorvosától, vagy a pszichiátertől is.Ezért nem kell fizetnie.Mindenképpen ki kell zárni, hogy egyéb oka van e a fejfájásnak, mint a tartós zaklatott idegállapota. Minden jót kívánok.Üdvözlettel: Dr.Szappanos Zsuzsanna

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2019. június 28., 01:27; Megválaszolva: 2019. június 28., 06:59

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Kedves Doktornő! Vasárnap hajnalban éjszakai műszak után elestem biciklivel, és nagyon beütöttem a fejem. Fel tudtam egyből állni, és haza tudtam tolni a biciklit, de közben a karom elgyengült. Hazaérve picit kába voltam, és egy pillanatra...
        Tisztelt Doktornő! Kislányom február végén lesz 3 és fél éves, eddig 3 egyszerű lázgörcsön van túl. Az első 2018. februárban történt, 17 hónapos korában, 37,8 foknál (mire a kórházba értünk már 39 fok feletti láza volt), a második...
        Tisztelt Doktor Ur! Agyi MR leletemben van egy resz ami aggodalomra ad okot!! Mit jelent ez? A kisagyi tonsillak a foramen magnum szintje felett? ( ez kicsit aggaszt! Mit jelent ez?) Es ezek vannak meg a leletben:Normál helyzetű és tágasságú IV...
        Üdvözlöm! Lassan 8 hónapja volt egy valószínűleg aura migrénes eseményem, ám fejfájás és minden egyéb tünet (pl. hányás, gyengeség vagy a szavak megformálásának nélkül. Ma ismét jelentkezett, ismét eléggé tipikus tünetekkel, az...
        Üdvözlöm! Lassan 8 hónapja volt egy valószínűleg aura migrénes eseményem, ám fejfájás és minden egyéb tünet (pl. hányás, gyengeség vagy a szavak megformálásának nélkül. Ma ismét jelentkezett, ismét eléggé tipikus tünetekkel, az...
        Tisztelt Doktor Úr! Tüneteim július közepén kezdődtek egy igen erős felfázással. Antibiotikumos kezelést kaptam rá, amit a háziorvosom írt fel. Miután elmúlt a felfázás utána rá egy héttel éreztem a köldökömnél majd a jobb...
        Jó napot kívánok! Segítséget szeretnék kérni. Tegnap este folyamán nagy fájdalmat éreztem a fejemben, ami a bal oldalon kezdett kialakulni. A halántékomon, a homlokomon és az egész fejemeben nagy nyomás és fájdalmat éreztem. A fülem is...
        Tisztelt Doktornő! Már két hónapja nem tudok kigyógyulni a megfázásból. Többféle antibiotikumot kaptam. Ciprofloxacin, utána savulin levofloxacin hatoanyaggal a gyógyszernek mellekhatasa jött elő. Lataszavar, izomgörcsök éjszaka nappali...
        Tisztelt Főorvos Úr! Megvolt ma az ENG vizsgálat. A vizsgáló főorvos úr szerint minden rendben van, szerinte a gerincemnél lehet egy kis sérv képződmény. Ő feleslegesnek tartja az EMG vizsgálatot, szerinte ez is elegendő, ha baj lenne, ez is...
        Tisztelt Doktor nő/úr! Szédüléses, fejfájásos panaszok miatt történt neurológiai vizsgálat, a doktornő MR vizsgálatot rendelt, mivel szinte gyermekkorom óta fennálló fejfájásom kivizsgálásra nem került. A fejfájás változó pontosan...