Szorongás,idegesség

Tisztele Doktor Nő! 55 éves özvegy asszony vagyok. 2016-BAN A férjem 57 évse korában halt meg. Már korábban is voltak idegrendszeri problémáim az akkori munkahelyem miatt, de ez a férjem halálával csak fokozódott. A körztei orvos FRONTIN 05MG-OS tablettát írt fel 3xi -et naponta. Már több, mint 10 éve szedem.Állandóan csak azt hallom a környezetemben, hogy ez sok. Próbáljak leszokni róla. Tavaly egy időben a déli adagnak csak a felét vettem be, de csak kinlódtam kb 3 hétig s aztán vissza álltam az eredeti adagra.Én gyógyszertári asszisztens vagyok s láttam, hogy hányan szedik ezt a gyógyszert s még komolyabbakat is. Azt is tudom, hogy hírtelen nem szabad abbahagyni a szedését. Az lenne a kérdésem, hogy ez hosszú távon okoz e valami problémát? Nagyon stresszes a mostani életem is és a magány úgy érzem megöl. Ezért szakember tanácsa nélkül nem mernék változtatni az adagon. Voltam már neurológusnál aki Xanax sr 0.5-ös tabl és még hangulatjavítót is javasolt citalopránt, de én ezt nem mertem szedni. Egyszer vettem be egy fél szemet s borzasztó mellékhetást tapasztaltam tőle így nem mertem tovább szedni féltem, hogy valami bajom lesz tőle. Kérem válaszoljon, hogy szedhetem e így tovább vagy, hogyan lehetne leálni róla vagy legalább is csökkenteni az adagit ha ez egyáltalán szükséges.Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel. Margit.

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza gyógyszer függőség témában

Kedves Kérdező! A benzodiazepin hatóanyagú gyógyszerekhez hozzászokás, függőség alakulhat ki. Ezért a betegnek fokozatosan emelnie kell az adagot, hogy a kívánt szorongáscsökkentő hatás kialakuljon. Ez a jelenség Önnél nem észlelhető. Lehetséges, hogy biológiai függés nem, inkább a pszichés függőség az, ami miatt az adag csökkentésekor rosszul érzi magát. Nem gondolom, hogy feltétlenül le kellene állnia a gyógyszerrel. Viszont 2 x 0,5 mg Xanax SR tablettával a bevitt dózist 0,5 mg-al csökkenteni lehetne anélkül, hogy a gyógyszer vérszint csökkenése érezhető feszültséget okozna. Levelére még annyit reagálnék, hogy szerencsére, a magány kellemetlen dolog, de nem öl. Ezt csak a maga helytelen negatív gondolkodása sugallja. Igyekezzen pozitívabban gondolkodni, és feldolgozni azt a veszteséget, amit a férje halála Önnek okozott. Minden jót kívánok.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2019. február 28.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Lehet-e SM?
Tisztelt Doktornő! 15 éves korom óta asztma és állandó fáradtság (semmi egyéb). 2020 óta viszont szerteágazó tünetek., Ami jön az kb marad...
Diffúziós eltérés értelmezése agyi MRI...
Tisztelt Doktornő! Azért keresem Önt, mert szeretném kikérni a véleményét egy nemrég készült agyi MRI és MRA vizsgálatomról. A felvételek...
Epilepszia?
Az elmúlt egy évben három alkalommal volt rövid ideig tartó, eszméletvesztéssel járó rosszullétem. Az Mri lelet alapján valóban...
MR vizsgálat
Mi az eredményem? Mi lehet a bajom? Es ezt lehet gyogyszeres kezelesel gyogyitani?
Mr lelet értelmezése
Koponya MR vizsgálat, axiális T2, DW, SWAN, 3D T2, sagittalis T1, 3D FLAIR mérés, rekonstrukciós képek készültek. A IV. agykamra átlagos...
MR vizsgálat
Kedves Doktornő! 2024-ben lumbalis MR vizsgálaton kimutatott elváltozások okozhtaják-e a 2023 óta fennálló vizeletürítési nehézségeket...