EEG eredmény

Kedves Dr.nő! Azzal a problémával fordulok Önökhöz, hogy van egy 1éves kislányom, akinél észleltem 5hónapos korban, hogy a bal oldalra bólintja a fejét. Nem rángás szerűen csak egymás után többször, ilyenkor kizökkenthető volt, Mint amikor bedugul a fül és kiszeretnénk dugítani. Fül-orrgégésznél jártunk Ő rendben talált mindent. Neurológusnál is aki elküldte egy EEG vizsgálatra, ami az Ő elmondása szerint nem a legjobb. De az epilepsziát kizárja. Ez a vizsgálat még 8hónapos koraban készült, azóta nem is csinálja a bólintást. A kérdésem az lenne, hogy mire utalhat az eredménye? Befolyásolhatja a fogzás vagy a korai mozgásfejlődés? Mert a kislányom már 5hónapos mászott, szépen szabályosan azóta önállóan jár, ebben sincs kivetni való. Ez volt a vélemény az eredményen: Nyitott szemmel készült felvételen érdemi asszimetria nincs, jobb oldali hátsó temporalis occipitalis elvezetések felett számos alakalommal megjelenő potenciális interictalis paroxizmusokkal. Válaszát előre is köszönöm

Dr. Kerekes Éva válasza EEG témában

Tisztelt Érdeklődő! - Nincs értelme véleményt mondani csak egy olyan EEG lelet alapján, ami nyitott szemmel történt. Ha egy 8 hónapos gyerek ébren van, akkor a kissé elnagyolva "potenciális interictalis paroxiszmusnak" becézett valami leginkább mozgásos műtermék lehetett, korrekt véleményt csak (spontán) alvás közben végzett EEG alapján mondható. Persze előfordulhat, hogy az epilepsziában jártas orvos számára, aki jól ismeri a csecsemőt és annak epilepsziáját, értékes lehet egy sürgősen éber állapotban elvégzett EEg, mert elkaphat egy olyan kóros jelenséget, ami éppen akkor és ott zajlik, de úgy érzem, Önöknél nem erről van szó.. Ha el kell döntenünk, hogy egy mozgásos jelenség epilepsziás tünet vagy nem, akkor 24-48 órás video-EEG készül, vagy megszervezzük azt, hogy akkor hozzák be a babát az EEg vizsgálatra, amikor a szokásos alvási ideje van, és addig ringatjuk, ameddig elalszik. Éber állapotban végzett sima (nem video) EEG-nek csecsemőnél nincs értelme. - Még egy teljesen normális EEG sem zárja ki az epilepsziát, mint gyűjtőfogalmat., Mint ahogy a gyerek nem mindig rohamozik, az EEG sem mindig kóros. Bár a csecsemőkori bólintásos rohamforma, amire az orvosa gondolhatott, mindig kóros EEG-vel jár, de vannak olyan rohamformák, melyeknél gyakran nem mindig kóros az EEG. Ha a tünet megszünt, akkor örüljünk neki. Ha visszatért, érdemes epilepszia centrumban dolgozó neurológust keresni. Boldog és egészséges babázást kvánok!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2018. szeptember 14.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

EEG vizsgálati eredmény
A segítségét szeretném kérni a leletem értelmezésében. Sajnos időbe telik amíg eljutok vele az illetékes orvoshoz. Nagyon szeretném tudni van-e változás a két...
EEG véleményezés
Tisztelt Doktor Úr! Egy EEG vizsgálat kiértékelésénél figyelembe szokták venni a beteg anamnézisét?
EEG eredmény
Kedves Doktornő! Az EEG eredményemmel kapcsolatban,szeretnék kérdezni. A vírus miatt elég zavaros a jelenlegi helyzetem. Készült egy EEG, amit kiértékelt egy...
Lelet
Tisztelt Doktornő! Az alábbi EEG leletet kaptam. 10-12 cps alfa háttértev. foly. beta kev. Frontálisan alacsony szapora el. aktivitás. Szemnyitás...
EEG, MRI Kontroll eredmények.
Tisztelt Doktornő! Két éve egy Herpes Simplex vírus következtében agyvelőgyulladást kaptam. Lebénult a bal oldalam illetve a bal perifériás látásom is részben...
EEG LELET ÉRTELMEZÉSE
Kedves Doktornő! Szeretnék segítséget kérni Öntől az EEG leletem értelmezéséhez. Idézem a doktor úr által leírtakat: "A felvételen nyugalmi éber szakaszon...