Végtag zsibbadás

Tisztelt Doktor Úr! Hónapok óta tartó bal kéz és bal zsibbadással kapcsolatban kérném a véleményét. Közel 1 éve kézzsibbadással enyhe kézzsibbadással kezdődött. Múlt év szeptemberében azonban volt egy rosszullétem, amihez már társult lábzsibbadás is, 1 hétig az ágyból is nehezen tudtam felkelni. A zsibbadás okozta ijedtségtől azonban heves szivdobogás érzésem is szokott lenni. Novemberben a heves szivdobogás, illetve a végtag zsibbadás miatt ügyeletre mentünk, ahol ekg, vérnyomás, illetve vérvétel után az orvos pánikzavart irt a papirra. Azóta próbálok nyugodtabb életet élni, és ami igazán aggasztó, hogy akkor is jelentkeznek ezek a zsibbadásos tünetek, ha teljesen nyugodt vagyok. A történethez hozzátartozik, hogy a bal lapockám körül is érzek fájdalmat, illetve olyan, mintha a bal kezem és mellem között lenne valami, azonban csomót nem érzek. Mostanra eljutottam oda, hogy mindenképp elmegyek orvoshoz. Azonban a kérdésem az lenne, hogy Ön szerint mi okozhatja ezeket a tüneteket? Köszönöm a választ!

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza zsibbadás témában

Kedves Kérdező!, Mint neurológus szakorvos, gyakran találkozom ijedtséggel, szorongással járó, változó mértékű, különféle testrészeken jelentkező zsibbadásos panaszokkal, melyek hátterében igen gyakran semmilyen objektív eltérést nem sikerül igazolni. Ha a zsibbadással egy időben heves szívdobogás is fellép, akkor a pánik zavar felvetése jogos. Bár konkrét betegségre nem gondolok, alapvizsgálatok elvégzése, pl. labor, EKG jó lenne. Hiba, hogy a betegek a rosszullétek alatt az orvosi ügyeletre mennek, ahol tovább nem foglalkoznak velük, hiszen nem feladatuk. Az Ön esetében is a háziorvoshoz kéne fordulni, aki, ha szükségesnek látja, a megfelelő irányba tovább tudja irányítani, ha szükséges. A nyugodtabb élet irányában azonban Önnek kell lépni. Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2018. február 06., 23:29; Megválaszolva: 2018. február 08., 06:03

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Karzsibbadás
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 2 hónapja tartó éjszakai/hajnali kétoldali karzsibbadás kapcsán írtam Önnek korábban is. Most ismét szeretnék tanácsot kérni. Elég...
Sclerosis Multiplex?
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 3 hónapja jelentkezett bizonyos időközönként egyoldali (bal) fülcsengés, pontosabban egy nagyon halk folyamatos sípolás, ami aztán...
Visszatérő Kézfej zsibbadás
Kedves Doktor Úr! Korábban már fennállt ez a problémám, de egy időre kezelés nélkül megoldódott, most azonban ismét visszatért. Hirtelen, egyik percről a...
Zsibbadás és szédülés
Kedves Doktor Úr! Olyan problémával fordulnék ön felé, hogy körülbelül egy hete, elzsibbadt a bal kisujjam, majd tovább az ujjaim, aztán a jobb kezemen...
Zsibbadás, érzéketlenség
Tisztelt Foorvos Ur! Mar tobbszor irtam Onnek az elmult ev folyaman izomrangas miatt. Neurologusok egyontetu velemenye alapjan szorongas okozza ezeket a...