Mellékhatások

Tisztelt Dr. Szappanos Zsuzsanna! EGY KORÁBBI LEVELEMBEN A KÖVETKEZŐKET ÍRTAM: 34 éve szedem az alábbi gyógyszereket, kb. 1-1, 5 éve jelentkeztek az első tünetek, amik szerintem a gyógyszerek mellékhatásai. Az utóbbi időben egyre többet sikerült megtapasztalnom. Ezek a következők: aluszékonyság, időnként homályos látás, hányinger (szinte mindennapos) , kimerültség, fájdalom a test egyes részein, néha ingatagságérzés. Időnként hasmenésem is van, de ez akár az idegességtől is lehet. Egyébként évek óta tünetmentes vagyok. A neurológus azt mondta, hogy ezeknek a tüneteknek már jóval korábban jelentkezniük kellett volna. Az igazat megvallva ezt nem tudom elhinni. Lamolepből 2×2, 5-et, Sevenalból naponta 1-et szedek. Lecserélhetők ezek a gyógyszerek biztoságosabb, mellékhatások nélküli tablattákra, vagy más gyógymódra? Előre is köszönöm. TISZTELT DOKTORNŐ! MOST MÁR SZINTE BIZTOS VAGYOK ABBAN, HOGY A HÁTTÉRBEN A GYÓGYSZEREK MELLÉKHATÁSAI ÁLLNAK. NAGYON SOK KIVIZSGÁLÁSON TÚL VAGYOK, SZERENCSÉRE NEM TALÁLTAK SEMMIT. IDŐ KÖZBEN EGY MÁSIK NEUROLÓGUS JAVASLATÁRA CSÖKKENTENI KEZDTEM A GYÓGYSZERADAGOT. JELENLEG LAMOLEP 100-BÓL 2×1, 5-ET, SEVENAL 0, 1-BŐL ESTE 3/4-ET SZEDEK. MINT KIDERÜLT, A LAMOLEP MAXIMÁLIS ADAGJA NAPONTA 400 MILLIGRAMM! ÉVTIZEDEKIG TÚLADAGOLTA AZ ORVOS! EZT NEM SZERETNÉM KOMMENTÁLNI... VISZONT AMIÓTA KEVESEBB GYÓGYSZERT SZEDEK ELŐFORDULNAK ROHAMAIM, ÉS A MELLÉKHATÁSOK SEM VÁLTOZTAK LÉNYEGESEN. AZT SZERETNÉM TUDNI, MIRE VÉLJEM EZEKET A KELLEMETLEN TÜNETEKET, FOG-E EZ IDŐVEL ENYHÜLNI, ESETLEG TELJESEN MEGSZŰNNI? A MÁJAMMAL LENNE GOND? ÁLLÍTÓLAG AZ NEM FÁJ. VÁLASZÁT ELŐRE IS KÖSZÖNÖM.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza epilepszia témában

Kedves Kérdező!

Mint írja, rengeteg kivizsgáláson van túl, melyek szerencsére negatívak.Sajnálom, hogy a Lamoleppel szemben érzett negatív érzelmei nem változtak, továbbra is a gyógyszert okolja rossz közérzetéért. A gyógyszer dózis csökkentés sem hozta meg a kívánt eredményt, sőt, a rohamok is visszatértek.Nem szívesen teszem, de a neurológus hozzáállását az Ön esetében nem tudom elfogadni. Miért nem próbálják átállítani Önt a számtalan elérhető, és hatásos antiepileptikumok egyikére? Ezáltal Ön is megnyugodhatna, javulna az állapota, és az epilepszia is megfelelően kezelhető lenne. A Sevenal ma már antiepilepticumként nem, csak adjuváns szerként alkalmazható.Ha a monoterápia nem válna be, még mindig lehet két különböző gyógyszer kombinációt alkalmazni. Tekintettel arra, hogy nem ismerem, milyen tipusú epilepsziája van, így konkrét gyógyszert nem tudok javasolni, ez nem lenne etikus. Az időszakos laboratóriumi vizsgálatok a májjal kapcsolatos problémát időben jelzik.

A stresszessége, negatív gondolatai pedig fenntarthatják a panaszait.

Minden jót kívánok. Üdvözlettel: Dr.Szappanos Zsuzsanna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2015. június 18., 16:40; Megválaszolva: 2015. június 19., 07:51
Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek
EEG vizsgálat
Tisztelt Doktor Úr! Voltam EEG vizsgálaton és az alapján azt állapították meg, hogy epilepsziás vagyok. Soha nem volt semmilyen testi tünetem. Ez...
Epilepszia?
Tisztelt Dr ÚR! Az lenne a kérdésem hogy az EEG leltem alapján valóban epilepsziás vagyok e? Lelet: kevert polymorph ébrenleti tevékenység....
Kérem segítsen!
Üdvözlöm Doktornő! Köszönöm gyors válaszát. A kérdésekre megpróbálok a leletek alapján válaszolni. 3 hónap alatt 2 GM nagyrohamnak leírt...
Kérem segítsen!
Üdvözlöm Doktor Úr! Kislányom 21 éves, középsúlyos értelmi fogyatékos. Oxigén hiánnyal született, epilepsziás beteg. Gyógyszerrel hosszú...
Alvás közbeni mozgás
Tisztelt Doktorúr! Pár napja éjjel a fiamnál (17 év) furcsa mozgást tapasztaltam olyan volt mint aki rázza rángatja a kezét (a teste többi része...