Ez lenne a kéjgörcs?

Üdvözlöm! Tegnap szeretkeztem a barátommal, és egy idő után lezsibbadt, begörcsölt a kezem, meg az arcom, beszélni sem tudtam. Mitől lehetett ez? Máskor is éreztem ilyen zsibogást a végtagjaimban, de nem ennyire intenzíven! Egyszerűen zsibbadni kezdett a karom, a lábam, amit azért már megszoktam ilyen esetben, majd a kezem be is görcsölt, nem tudtam kinyújtani az ujjaimat, és úgy éreztem, mintha hatalmas rákollóim lennének. Az arcom is lezsibbadt, begörcsölt, alig tudtam beszélni, a számat kinyitni. Úgy éreztem, mintha teljesen eldeformálódott, furcsa fejet vágnék, de a barátom azt mondta, hogy nem látott az arcomon semmi különöset. Én mégsem tudtam beszélni rendesen, olyan volt, mintha valaki húzná lefelé az arcomról a bőrt.. A szemhéjam is zsibogott. A szememet nem is tudtam sokáig (normál esethez viszonyítva) nyitva tartani, be kellett csuknom, mert görcsben volt.. Mondanom sem kell, abba hagytuk a szexet, és kb. 10 perc nyugalom után jöttem helyre teljesen.. Borzasztóan megijedtem, mert a zsibogás még talán természetes, de ez több volt, mint félelmetes.. Megijedtem magamtól.. Miért volt ez, mi okozza? Veszélyes lehet esetleg? Előre is köszönöm válaszát!

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza hyperventillációs tetánia. témában

Kedves Kérdező! A szeretkezés közben fellépő izgalom, öröm, (vagy egyes esetben szorongás?) miatt a légvételek száma, mélysége fokozódik, ezt hyperventillációnak hívják. Ezáltal a vér CO2 tartalma csökken. Ez a vér kémiai egyensúlyi állapotát alkalikus irányba tolja el, ami tetániához hasonló, súlyos, fájdalmas izomgörcsökhöz vezethet, mint az Ön esetében is. A megoldás ilyen esetben, a légzés lelassítása, helyes a szex megszakítása. Ekkor pár percen belül a zsibbadás és görcsösség megszűnik. Javasolom, hogy a problémát beszélje meg partnerével, hogyan tudnák közösen ezt a kellemetlenséget elkerülni úgy, hogy a szeretkezés minősége megmaradjon. Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. február 15.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Vegetatív diszfunkcio? Kisrost...
Tisztelt doktornő! 41 éves 2 gyermekes anyuka vagyok. Egyik napról a másikra jöttek elő hideg meleg biszergeses panaszaim. Melyekhez...
Lehet-e SM?
Tisztelt Doktornő! 15 éves korom óta asztma és állandó fáradtság (semmi egyéb). 2020 óta viszont szerteágazó tünetek. Ami jön az kb marad...
Diffúziós eltérés értelmezése agyi MRI...
Tisztelt Doktornő! Azért keresem Önt, mert szeretném kikérni a véleményét egy nemrég készült agyi MRI és MRA vizsgálatomról. A felvételek...
Epilepszia?
Az elmúlt egy évben három alkalommal volt rövid ideig tartó, eszméletvesztéssel járó rosszullétem. Az Mri lelet alapján valóban...
MR vizsgálat
Mi az eredményem? Mi lehet a bajom? Es ezt lehet gyogyszeres kezelesel gyogyitani?
Mr lelet értelmezése
Koponya MR vizsgálat, axiális T2, DW, SWAN, 3D T2, sagittalis T1, 3D FLAIR mérés, rekonstrukciós képek készültek. A IV. agykamra átlagos...