Agyi keringési zavar?

Tisztelt Doktornő! Pár hete az alábbi tüneteket észlelem, ami már kezd nagyon zavarni, sajnos a háziorvosom betegszabadságon van, másban nem bízom (tapasztalat). Homályosan látok, szédelgek. Olyan, mintha a világot szó szerint sötétben látnám. Többször voltam szemészeten, a szememnek semmi baja, sőt műkönnyet is használok a kiszáradás ellen. Sokszor, mintha el akarnék ájulni. A vérnyomásom alacsony, de rendszeresen kávézom emiatt. A lábaim remegnek, sokszor erőt sem érzek felállni. Nincs semmihez motivációm, sokszor egy kézmozdulat is nehezemre esik. Depressziós nem vagyok, nincs ilyen jellegű problémám. Képtelen vagyok alapvető dolgokat elvégezni, pl takarítás. A jobb combom néha zsibbad. Olyan, mintha ezernyi hangya szaladgálna benne. A napokban kisebb fizikai munkát végeztem, ekkor is többször éreztem azt, hogy elájulok. A memóriám erősen romlott az utóbbi időben, nem emlékszem arra, pl, hogy bezártam-e az ajtót, vissza kell mennem többször ellenőrizni. Olyan dolgokat elfelejtek, ami nemrég történt. Sokszor elmerengek, csak nézek magam elé. 34 évesen mi lehet ennek a hátterében? Egyáltalán milyen orvoshoz forduljak? Segítségét előre is köszönöm.

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza személyiségben észlelt változás témában

Kedves Kérdező! Ebben az életkorban elég szokatlan tünet a szédülés, látászavar, gyengeség, feledékenység. Jó lenne, ha közeli hozzátartozóit megkérdezné, ők is észlelik e Önnél a leírt változásokat. Azt gondolom, hogy neurológus szakorvoshoz kellene fordulni. Ha a panaszok csak pár hete állnak fenn, előtte teljesen egészséges volt, valamint családja is észleli a magatartás és teljesítmény zavarát, akkor ezek és esetleg a talált fizikális tünetei alapján, -, de anélkül is-, koponya MRI vizsgálatát fogja kezdeményezni. Minden további teendő ennek eredményétől függ. Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. január 22.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Vegetatív diszfunkcio? Kisrost...
Tisztelt doktornő! 41 éves 2 gyermekes anyuka vagyok. Egyik napról a másikra jöttek elő hideg meleg biszergeses panaszaim. Melyekhez...
Lehet-e SM?
Tisztelt Doktornő! 15 éves korom óta asztma és állandó fáradtság (semmi egyéb). 2020 óta viszont szerteágazó tünetek. Ami jön az kb marad...
Diffúziós eltérés értelmezése agyi MRI...
Tisztelt Doktornő! Azért keresem Önt, mert szeretném kikérni a véleményét egy nemrég készült agyi MRI és MRA vizsgálatomról. A felvételek...
Epilepszia?
Az elmúlt egy évben három alkalommal volt rövid ideig tartó, eszméletvesztéssel járó rosszullétem. Az Mri lelet alapján valóban...
MR vizsgálat
Mi az eredményem? Mi lehet a bajom? Es ezt lehet gyogyszeres kezelesel gyogyitani?
Mr lelet értelmezése
Koponya MR vizsgálat, axiális T2, DW, SWAN, 3D T2, sagittalis T1, 3D FLAIR mérés, rekonstrukciós képek készültek. A IV. agykamra átlagos...