Emlékezetkiesés

Alig múlt egy hete. Minden előzmény nélkül, hirtelen bekövetkezett emlékezetkiesésem nagy aggodalommal tölt el. Külföldön tartózkodtam, hazautazásom előtti este, barátok között, amikor azt kérdeztem: hol vagyok én most, mikor jöttem ide?, De minderről csak az ő elbeszélésükből tudok, mind a mai napig. Azt mondták, minimum fél óráig tartott a furcsa állapot. Alkoholt nem fogyasztottam, csak egy Fanta narancslét ittam. Azt is már órákkal előbb. Miután már tudomást szereztem a dologról, én magam hívtam ki az orvost a szállodai szobámba, félve így a másnapi repülőúttól.Ő a vérnyomásom mérte meg, és kissé emelkedettnek ítélte az értéket.. 165/90 körüli volt. És azt mondta, talán a melegtől is lehet. Nekem csak az furcsa, hogy sem egy szédülés, sem egy hányinger, semmi figyelmeztető jel nem volt.. Csak törve beszélek idegen nyelven, mégis ez idő alatt is úgy beszéltem, ahogy a barátaim megértettek engem. Nem pedig magyarul. Annyira aggaszt a dolog. Ez bármikor, bárhol újra előfordulhat?, Hogyan lehet egyáltalán ezzel a tudattal elindulni otthonról? Talán még súlyosabb esemény is követheti ezt? Háziorvosomnak is elmondtam ezt az eseményt. Ő azt válaszolta: kalap nélkül Afrikában? Ettől lehet agyvelőgyulladást kapni! Igaz, kalap nélkül voltam. De nem volt túl meleg.És nem a napon feküdtem. Az ijedtségen kívül még szégyelltem is magam. Milyen arcot vághattam? Mit gondolnak most rólam?, De én is gondolok sok mindenre..valamit tehettek az poharamba?, De ki, és mi célból? Ma pedig arra gondoltam: bár édesanyám nagyon idős, de az utóbbi néhány hónapban hirtelen furcsa dolgokat mond ő is.Egyik napról a másikra. Neki ráfogható az előrehaladott korára. Most mégis arra gondolok: nem lehet valami fertőző agyi folyamat? Egy ideje mindig fáj a feje. Most az enyém is. A nyakam is fájdalmas., De azért ez a dolog kicsit ijesztőbbnek tűnik. Mitévő legyek? Várjak? Vagy milyen úton induljak el? Sosem fordult elő hasonló a családban. Nagyon várom a választ.. Persze, jó reménnyel..köszönöm..

Dr. Kalóczkai Andrea válasza átmeneti zavartság témában

Kedves Kérdező! Átmeneti agyi keringési zavar zajlott feltehetően, ami a halántéklebenyt is érintette. Keressen fel neurológus szakorvost kivizsgálás miatt. Fertőzésre nem gyanakodnék, annak egyéb tünetei is szoktak lenni, láz, vérkép eltérések, egyéb tünetek. A vizsgálat során ki tudnak zárni egyéb, akár daganatos betegséget is, képalkotó vizsgálattal (CT, MRI). Édesanyjánál valószinűleg az érelmeszesedés miatti keringési zavarok okoznak hasonló problémákat.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Kalóczkai Andrea
Dr. Kalóczkai Andrea
Megválaszolva: 2013. május 15.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Emlékezetkiesés, kissé zavaros...
Édesapám 69 éves. Pár hete különös dolog történt vele. Délelőtt a falu másik részén lévő kertben dolgozott, ami kb 900 méterre van a...
Valóban migrén?
Tisztelt Dr. Nő! Közel 2 éve, derült ki, hogy migrénes vagyok. Kardiologia vizsgálatok negativak, vernyomas rendben, labor negativ....
Agysorvadás véleményezése
Tisztelt Doktornő! Az alábbi Mr-lelet alapján kérem a szakvéleményét. Természetesen felkeresünk neurológus szakorvost, de tekintettel...
LS-MR lelet.
Tisztelt dr nő. Az elmult néhány hónapban fájdogál a, derekam a bal oldalon, hozzájön egy here-gát fenék zsibbadás ami még lemegy a bal...
Dopamin szintje Parkinson kórban
Tisztelt Doktornő! Parkinson kórral kezelnek, ezért végeztettem a Synlabban egy dopamin mérést melynek eredménye 372 ng/L lett. Ez a...
Mr vizsgalati eredmeny
Jó napot dr Nő, voltam Mr vizsgálaton es amit nem értek ide írnám, hogy mi lehet a baj. (fuldugulas érzés miatt mentem mr vizsgálatra ez...