nem tudok aludni

Tisztelt Doktor Úr/Nő! 22 éves vagyok és egész kiskorom óta nehezen tudok aludni. Ilyenkor csak fekszem az ágyamban és gondolkodok szinte bármiről ami velem történhet, történt vagy amit csinálhatok a jövőben vagy éppen szorongok valamitől. Van amikor jó dolgokról elmélkedek, de van hogy rosszakról is. Tulajdonképpen amikor a sötét szobában maradok akkor elkezd járni az agyam, pörög és pörög, egyszerűen nem kapcsol ki. Sokszor a jövőbeli terveim lebegnek előttem stb. Ezért másnap gyakran vagyok olyan mint egy agyhalott. Ha meg nem sportolnék szinte lehetetlen lenne aludnom, hiperaktivnak sem mondanám magam. Mostanában reggel 6-kor elmegyek inkább a konditerembe majd igyekszem egész nap tanulni/dolgozni és így este eltudok aludni, de ez sem normális véleményem szerint, hogy minden nap széthajtsam magam. Már a a barátnőmmel élek, egy picit talán könyebb ha mellettem van, de ha néha hazautazik a szüleihez a hétvégére, akkor én itthon éjszakázok. Egyetemi vizsgaidőszak alatt pedig botrányosan keveset alszom, sajnos apró dolgokon is képes vagy stresszelni nem hogy még olyankor, amikor fontos vizsgáim vannak. Kérném Tisztelettel írja meg javaslatát! Előre is köszönöm!

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Kalóczkai Andrea válasza alvászavar témában

Kedves Kérdező!

Elképzelhető, hogy hajlamos az idegrendszere a stressz nehezebb feldolgozása, ami az elalvás nehezitettségéhez vezet. Ilyenkor próbálkozhat relaxációval, vagy meditációval az esti órákban - ezeket a technikákat meg kell tanulni. Más megoldást nyújtanak a gyógynövény készitmények, melyek a patikákban kaphatók (pl. macskagyökér-Valeriana, vagy a homeopatiás Sedativ PC nevű szer) . Amennyiben komolyabban utána akar járni annak, hogy miért zavarja ennyire az egyedüllét, és miért törnek magára szorongások, azt feltáró jellegű pszichoterápiás módszerrel lehetne megtudni, ehhez pszichoterapeutához lehet fordulni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. november 09., 23:10; Megválaszolva: 2012. november 11., 15:20
Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek
Alváshiány
Kedves Doktor Úr! Alváshiánnyal kapcsolatban lenne kérdésem, 6 napon keresztül azt csináltam, hogy egyik nap vagy semennyit, vagy nagyon minimális...
Alvás zavar?
Tisztelt WebOrvos. Alvásom elég gyatra. Hiába szedek valeriana vagy más hasonló gyogyfűészítményt egyszerűen nem tudom magam kipihenni. (igazából...
Létezhet, hogy maradandó idegi...
Idegsebész szakorvos véleményére lennék kíváncsi. 3 hónapja egy buli alkalmával elszaladt velem a ló, nagyobb mennyiségű koffein, alkohol, egy...
Csattogtat
Tisztelt Doktornő/Doktorúr! Kérdésem a következő lenne pár éve a fiam (14 éves volt) éjszaka alvás közben csattogó cuppogó hangot hallatott ...
Alvásprobléma
Kedves Doktor Úr/ Nő! Az egyik ismerősömnek alvásproblémája van.Tudatában van annak, hogy álmodik de nem tud felébredni az álmából.Álmában...