Keresztszalag (dupla sérülés)

Tisztelt Doktor Nő/Úr! Roland fiam a 17. életévét szinte közvetlen karácsony után ünneplő fiamnak az elmúlt években volt és van baja a térdével. Először 2018. október 28-án egy (idegenbeli) mérkőzésen egy balszerencsés ütközésnél kiment a térde. Először nem tűnt súlyosnak, hisz folytatta a meccset (még kb. 10 perc volt hátra az első félidőből), de a félidőben lecserélték és a meccs második felében végig ápolták a kispadnál. Sajnos látható volt, hogy nagyon nehezen tud lábra állni és a térde is eléggé csúnya, így nem volt kérdés, hogy hazafelé úton a kórházi sürgősségi osztály felé kell venni az irányt. Ott megállapították, hogy a jobb térdében részlegesen elszakadt a keresztszalagja. Akkor 1 hét gipszsín, 2 hét fekvőgipsz és 3 hét járógipsz mellett majdnem negyedéves gyógytorna valamint sportági fejlesztő munka következett. Aztán egészen ez év augusztus 28-ig nem volt probléma. Elmondása szerint az aznap délelőtti testnevelés órán már érzett valamit a térdében, ami később enyhült és ebből kifolyólag részt vett a délutáni edzésen is. Az edzésen újra kifordult a térde és egy roppanó-pattanó hangot hallott a térde irányából. A felnőtt csapat korábbi edzése miatt jelenlevő csapatorvos elsődleges vizsgálata (persze valós eszközök nélkül) alapján keresztszalag sérülést szenvedett és mentőt hívtak hozzá. A kórházban sajnos kiderült, hogy a jobb térdében az elülső keresztszalag elszakadt, a középső szalag megnyúlt, a gyűrűporc is levált. Mivel kiskorú így a szalagpótláshoz kérik az engedélyünket. Itt a műtétbe való beleegyezés, ill. a beleegyezés megtagadása, vagyis a műtét elutasítása. Figyelembe véve, hogy a vizsgálatok alapján a térdében levő csontok növekedése nem zárult még le így a műtét is járhat kockázatokkal. Emellett értem az ő érveit is, hogy immáron 10 éve ott van minden olyan edzésen, edző- és tétmérkőzésen aktívan, amelyen részt vehet és ennyi időt nem akar kukába helyezni. A kezelőorvosai szerint most már nem ajánlanák neki a sport folytatását mindaddig, amíg a pótlás meg nem történik, hisz a korábbi sérülése is némileg károsította a porcokat és a jelenlegi sérülése ezzel is összefügghet valamint még erősebb károsodások jelentkeztek a többi porcos felületen is. Ön véleménye szerint a megismétlődő sérülés után, mennyivel kockázatosabb a műtét elhalasztása (főleg úgy, hogy a fociedzésen bekövetkezett sérülés csak tetőzte a tesi órán történt sérülést), ameddig a növekedése befejeződik, mint annak mostani elvégzésébe való szülői beleegyezés megadása? A sportkarriert (ami szülői szemmel kevésbé, míg saját szemszögéből „nagyon” fontos) figyelembe véve melyik a célszerűbb megoldás és milyen hátrányt jelentene vagy jelenthetne, hogyha a növekedés lezárultáig esetleg fel kellene hagyjon a versenyszerű focival? (2020.09.13) A mélységesen megtisztelő, megnyugtató segítségét és válaszait előre is köszönöm! Zoli egy érdeklődő szülő

Dr. Holnapy Gergely válasza meniscus sérülés témában

Üdvözlöm! A keresztszalag-pótlás lehet halasztott beavatkozás, bár természetesen a keresztszalag hiánya fokozott terhelés a térdnek. Ugyanakkor a meniscus sérülést (porcos gyűrű) szükséges ellátni artroscopiával, mert az sok fájdalomtól, és további ízületi felszíni porcsérüléstől megóvhatja. Amennyiben a növekedés nem zárult le, úgy a keresztszalag-pótlás nem javasolható mert annak során a térd körüli növekedési zónák átfúrásra kerülnek, amely aszimmetrikus növekedést okozhat. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Dr. Holnapy Gergely
Dr. Holnapy Gergely Ortopéd-traumatológus
Megválaszolva: 2020. október 06.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Mri lelet vélemény
Tisztelt Doktor úr/ nő! Bechterew kóŕral élő, 48 éves nő vagyok. Több izületi és gerinc problémával. Most van egy friss MRI leletem térdről ahol júniusban...
Térdfájdalom
Tisztelt Doktor Nő, Két hete tipikus házi balesetet szenvedtem, takrítás közben, lelépve az ágy tetejéről elcsúsztam a parkettán. A bal térdem belső felét...
Ha megműtenek focizhatok valaha?
Lelet Jobb térd natív MR vizsgálata A bursa suprapatellarisban látható kevés folyadék, jelentősebb ízületi folyadékgyülem nem látszik. A medialis meniscus...
Lateralis meniscus kosárfül szakadás
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! 2011., december 24-én guggolásból való felállás során térdsérülést szenvedtem. A röntgen és az UH is negatív volt. Mivel még egy...
Meniscus gyanús sérülés
jó napot kívánok! kedves dr nő én labdarúgó vagyok és van vagy volt egy meniscus gyanús sérülésem.voltam sportorvosnál elküldött röntgen, ultrahang és mr...
Csontritkulás gyógyszer
Tisztelt doktornő! Szeretném megkérdezni, hogy tudna-e olyan növényi alapú vagy természetesebb összetevőkből álló gyógyszert javasolni csontritkulásra, amit...