Lábfájdalom

Kb. két hete érzek a szúró fájdalmat a bal lábamban lévő achilles ínnak megfelelő helyen. A fájdalom először naponta csak néhányszor jelentkezett, majd szinte minden lépésnél erős áramütésszerű fájdalmat érzek. két napja nyugalmi helyzetben - fekvés, ülés közben - is erősen csipkelődik. Házi orvosnál jártam, Neuromultivit-EP filmtablettát írt fel naponta 1 tbl, ennek ellenére a fájdalom fokozódik. Köze lehet-e ehhez, hogy négy hónap kihagyás után (valószínűleg klimax) ismét megjött a mensesem erős hasfájással. Eddig nem fájt a hasam menseskor. Mivel alagut szindrómás mindkét kezem, ezzel egyidejüleg Xefo rapid 8 mg filmtablettát is szedek naponta kétszer. Álladó gyógyszerem nincs.

Dr. Bogdán Aurél válasza Achilles ín fájdalom témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Panaszainak jellegéből adódóan feltehetően gyulladás áll a háttérben, melyet megerőltetés, sérülés, de a hormonális változások is generálhatnak. Mindenképpen mutassa meg magát egy ortopéd szakrendelésen, ahol további vizsgálatokkal pontosabb választ tudnak majd adni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bogdán Aurél
Dr. Bogdán Aurél traumatológus, ortopédus
Megválaszolva: 2016. január 17.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Könnyű mozgás esetén, erős feszülő...
Szép napot kívánok! Szerintem több, mint 5 éve van egy lábbal kapcsolatos problémám, amellyel már bánom, hogy nem foglalkoztam idejében....
Achilles-ín gyulladás
Tisztel Doktor Úr/Nő!, Mint már ezen az oldalon is utána olvastam a tüneteim alapján feltételezhetően folyamatos Achilles-ín gyulladásom...
Csukló, ujj, alkar fájdalom
Tisztelt Doktornő! Szeretném kérni a szakvéleményét és útmutatását az alábbi elhúzódó, illetve nemrégiben megjelent panaszcsoportjaimmal...
Csípő izületi porckpás?
Tisztelt Doktornő! Eddig aktív életet éltem (torna, úszás, kerti munka) magas vérnyomáson kívül, mely gyógyszerrel jól kezelhető...
Bokatörés Bioptron kezelése
Tisztelt Webbeteg! Külboka törést szenvedtem és fémek vannak benne. A mai dátumtól számítva 3-4 hét múlva megyek ismét kontrollra a csont...
Fejtető bizsergő fájdalom és...
Kedves Doktornő! Csak a bal oldalon, fejem tetején néha késszúrásszerű fejfájás van, néha csak ilyen bizsergő érzés. Mindig nyomást érzek...