Sarokcsont, lábfej fájdalom, mely kisugárzik bokára, térdre.

Tisztelt Doktornő! Körülbelül másfél, két éve kezdődött a problémám. A jobb lábamon, a sarkam elkezdett fájni. Terhelés után-hosszabb séta, vagy sokáig tartó álldogállás után-nem tudtam ráállni. Kezdetben kevésbé fájt, majd egyre jobban. Reggelente, az ágyból való kikelés után, szinte nem is tudtam normálisan lépni. A fájdalom időszakosan a talpam egész részét is érintette, de volt, hogy a bokám is fájt ahogy jártam, volt, hogy a lábfejem oldalára vagy tetejére sugárzott ki. Emellett az is előfordult, hogy a térdemben is éreztem fájdalmat. Emiatt általában bicegve járok. A fájdalom nyomás hatására csökken (pl. ha felemelem a földről a lábfejem, akkor a fájdalom erősödik a sarkamban, viszont ha picit a földhöz érintem újra és ottartom, akkor enyhül a fájdalom. A fájdalmat egyébként úgy tudnám leginkább leírni, mintha égne a sarokcsontom, vagy a lábam többi része. (Tornáztatásra, vagy masszázsra is nagyon érzékeny az egész lábfejem.) Ha utcán véletlen rálépek egy kisebb kőre a sarkammal, rettenetesen fáj. Nagyjából 2 hónapja a bal lábamon is elkezdődtek a tünetek. Mind a két lábam olyan, mintha folyton fáradtak lennének és az izmok be lennének gyulladva. Voltam vele reumatológián, ahol elküldtek röntgenre, hogy megnézzék nincs e sarokcsont gyulladásom, illetve sarkantyúm. Nem volt. Ott a doktornő ezek után csak annyit tudott mondani, hogy nem tudja mi bajom van. Kérdeztem mit tehetnék még, mire annyit válaszolt, hogy lehet erre nincs gyógymód, ezzel együtt kell élnem. (Akkor 29 évesen...: ()Szóval felesleges volt elmennem. Derekam nagyon ritkán szokott fájni, -általában a menstruációt megelőzően, a lábaim is sokkal jobban fájnak akkor. Illetve megemlíteném még, hátha fontos, hogy 3 és fél évig ülőmunkát végeztem. Szeretnék valami kiindulópontot, emiatt kerestem fel a doktornőt, hátha tud nekem segíteni, hogy találjak valami megoldást a problémára. Szeretnék többet mozogni - a túlsúlyom miatt fontos is lenne -, de emiatt nehezen megy. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Puskás Réka válasza talpi szalag gyulladása témában

Kedves Kérdező! Leírt panaszai a talpon levő szalagok és a sarokcsont gyulladására utalnak. Kétségtelen, hogy ez szokott röntgenen sarkantyúként is mutatkozni, azonban a diagnózisnak nem feltétele a röntgen jel. Egyéb, finomabb eltérések a röntgenen nem láthatók jól, tehát a negatív röntgen nem zárja ki ezt a diagnózist. magas felbontású ultrahanggal jobban láthatók az eltérések. A betegség oka általában túlterhelés, harántsüllyedés, lúdtalp, bokasüllyedés mutatkozik terheléskor a lábon. Túlsúly is szerepet kap a túlterhelésben. Persze gyulladásos mozgásszervi betegség is okozhatja a panaszt. Nem is ritka ez a tünetegyüttes. A panaszok pont ahogy önnél is, felfelé terjedni is tudnak. Gyógymód természetesen van, tehermentesítés, illetve a terhelés korrekciója (lúdtalpbetét) torna, óvatos masszázs, különféle fizikoterápia, gyulladáscsökkentő gyógyszerek segítenek, de maga a gyulladás csak lassan múlik el, ha a lábstatikát helyreállítottuk. Ha a reumatológus nem tud segíteni, ortopédust keressen fel. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. március 19.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Feszülés, megmerevedés
Tisztelt Reumatológia! (Gerincferdülésem van diagnosztizálva.) Pár hónapja nagyon meghúztam a, derekam, az a fájdalom elmúlt azóta,...
Lábfej törés
T. Doktornő! Egy hete nyaralás közben kifordult a bal lábfejem, jegeltem, pihentettem és napról napra javult, tudtam lassan járni és...
Artroscopos térdműtét után
Tisztelt doktornő! Május közepén műtötték a térdemet artroscopiával. Meniscus szakadás, ízületi belhártya gyulladás és szalag plasztika van...
Enyhe fájdalom mély levegővetelkor
Szep napot! Napokban eszrevettem magamon, hogy egy mély levegővétel kifujásakor a jobb oldali bordám alatt egy enyhe szúró fájdalmat...
Mi lehet a baj?
Tisztelt Dr Nő! Köszönöm a múltkori válaszát. Szeretnék még kérdezni Öntől ha megengedi. Térd artroszkóp műtét után vagyok. igazából a...
Vizsgálati kérelem
Tisztelt Doktornő! segítségét kérném az alábbi témában: Ezt a cikket olvastam el: https:...