Leukémia

Édesapám egy éve halt meg akut mieloid leukémiában. Akkor is említette valaki, hogy a hajlam örökletes, de nem sokat törődtem vele, mivel apukám felmenői között senki sem szenvedett ebben a betegségben. Most viszont az egyik unokabátyám - akinek az apukája szintén ugyan ebbe halt bele - kórházba került AML-el. Ekkor kezdett motoszkálni bennem a feltevés, hogy mi van, ha mégis örökölhető? Nem vagyok hipochonder, de kicsit megijedtem. Szeretném hát tudni, mennyi az esélye, hogy rám is ez a sors vár? Köszönettel.

Dr. Váróczy László PhD válasza leukaemia témában

Tisztelt Érdeklődő! Kétségtelen, hogy megfigyelhető bizonyos családi halmozódás az AML-nél, ám arról nem tudunk, hogy öröklődő betegség lenne. Kialakulása nem tisztázott egyértelműen, de bizonyos környezeti hatások (pl. ionizáló sugárzás) szerepe bizonyítottnak tűnik. Nem létezik olyan vizsgáló módszer, laboratóriumi eljárás, mellyel egy jelenleg egészséges embernél ki lehetne mutatni, hogy évek múlva esetleg lesz-e leukémiája illetve igazán hatékony megelőzési lehetőség nincs. Szerencsére egy nem túl gyakori betegségről van szó, így bízzunk benne, hoyg Önt soha nem fogja megtámadni ez a rettegett kór.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. október 13.

Kérdések és válaszok: Vérképzőszervi daganatok (leukémia, limfóma)

Vérkép leletre javaslat. Vörös és Fehér...
A legutóbi Hematológiai szakrendelésen a Budapestről jött csontvelő, és vér vizsgálatok alapján az Akut Keókémia betegségem viszafordult, a kezelőorvosom...
Gyógyszermelékhatás
Puri-Nethol 50mg tabletta mellékhatásai érdekelnének. MAGYAR NYELVŰ TÁJOKOZTATÓ NEM VOLT A DOBOZBA. Mit nem ehetek.ihatok ill milyen gyógyszereket nem...
Leukémia
Tisztelt Váróczy Úr! Szeretném megtudni, hogy ha egy 70 eves akut myeloid leukémiás beteget választás elé állítják, hogy vagy elfogadja a kemoterápiás...
Leukemia
Mi a konkret halalok a leukemiak eseteben? Azt tudom, hogy tobb tipusa van, de szeretnek egy altalanos valaszt arra, hogy konkretan mibe halhat bele egy...
Anyukám leukémiás, milyen és mekkora...
Édesanyámról a mai napon kiderült, hogy leukémiás. A vérvételi eredményei a következők lettek: LDH-1325, WBC-80, MONO-17.5, NEU-5.43, LIM-70, BASO-4.89, PLT...
Krónikus mielomonocitás leukémia
kronikus mielomonocitás leukémiája van az anyukámnak. 2 éve szedi a Litalirt, napi 1-2 tablettát.. 4 hete kapott vért, mert "rossz " volt a vérképe, azóta 5...