Elkerülhetetlen volt e?

Tisztelt Szakértő! Feleségem jobb oldali parotis duzzanatával és enyhe jobb szemen észlelt ödémával került kórházba. 10 évvel ezelőtti kórelőzmények miatt az állkapocs alatt alig tapintható nyirokcsomóból biopszia történt, ami B-sejtes non-Hodking lymphomát igazolt. (fallikuláris, Ki-67 30-40%) Hat ciklus R+CIOP kezelést kapott, amit a negyedik után nagyon rosszul tolerált, hasmenés, hányás, kevés étel, 15-18kg súlycsökkenés, plusz C famata fertőzés. Ct vizsgálat mindenre negatív lett és a hatodik kezelést követően gyógyultan engedték haza. Negyedik napon intenzív osztályra kellett vinnem, ahol tokszikus vastagbélgyulladásban meghalt. Elkerülhető lett volna ez a szomorú haláleset? Szívesen rendelkezésre bocsájtom a kezeléseket megelőző vérképeket. Várom tisztelettel válaszát.

Dr. Váróczy László PhD válasza limfóma témában

Tisztelt Érdeklődő! Megértem a Felesége halála miatt érzett fájdalmát, de arra nem vállalkoznék, hogy ítéletet mondjak a kezelőorvos kollégákról, ennyi adatból, még ha Ön mellékelné is az összes laboreredményt, ez lehetetlen és meglehetősen etikátlan volna, úgy, hogy nem ismerem a másik fél álláspontját. Úgy gondolom, ez nem is célja ennek a fórumnak. Általánosságban annyit mondhatok: a lymphoma kemoterápiás kezelés nélkül egy potenciálisan halálos, rosszindulatú daganatos betegség, de sajnos a kezelésnek is lehetnek komoly szövődményei, melyről a kezelőorvosnak még a legelején fel kell viágosítani a beteget.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. augusztus 17.

Kérdések és válaszok: Vérképzőszervi daganatok (leukémia, limfóma)

Nyirokcsomók, limfómától való félelem
Tisztelt Doktornő! 25 éves férfi vagyok, nyirokcsomókkal kapcsolatos kérdéssel, és azokhoz fűződő félelem okán fordulok Önhöz. Már lassan 4 éve vannak a...
ŐSSEJT ÁTÜLTETÉS UTÁN MABTHERÁT...
4 éve kezdődött nálam a non-hodgkin lymphoma, amiből kigyógyultam, de tavaly sajnos visszajött ez a betegség az agyamba. Emiatt saját őssejt átültetést...
Diffuz nagy B-sejtes Lymphoma
Tisztelt Doktor Úr! Apósomnál 2012.01.16-án Diffúz nagy B-sejtes Lymphomát állapítottak meg. A zárójelentés egy részét csatolva küldöm. 5 ciklus R-CHOP-t...
Lymphoma betegség?
Tisztelt Doktor Nő/ Úr! 52 éves férfi vagyok, és sajnos nagyon meg vagyok ijedve, ugyanis pajzsmirigy problémáim kiegészültek nyirokcsomó megnagyobbodással a...
Végbélkörnyéki fájdalom és láz
Érdeklődni szeretnék, hogy mire utalhat végbél körüli fájdalmam, ami vizelet és székletürítéskor fokozódik. 5 napja jelentkezett és lázam is van, tegnap 39...
Limfóma gyanús nyirokcsomók
Több, mint egy hónapja 2 nyirokcsomót észlelek a nyakamon. Nos nem tudom mi lehet a kiváltó oka. Az allergia? esetleg valami más áll a háttérben? Attól félek,...