Tüdőrák?

Tisztelt Doktornő! Segítséget szeretnek kérni a mellékelten csatolt Ct eredmény ki elemzéséhez. Édesapám februárban szívinfarktust kapott, műtéti beavatkozást is végeztek. A műtét után körülbelül 1 hónappal később elkezdett vizesedni a tüdeje. Először azt mondtak, hogy a gyenge szívműködés miatt. Utána áthelyezték a tüdőosztályra. Az első CT-vizsgálaton találtak egy foltot a tüdején. A szívműtét után tüdőgyulladást kapott. Azt mondták, ez a folt attól is lehet vagy daganat. Csináltak neki légzésfunkció vizsgalatot, annak az eredménye jó lett. Kétszer vettek, mintát a tüdejében levő vízből, amit citológiai vizsgálatra küldtek. Mindkét eredménye negatív lett. Azt mondták, hogy figyelni kell, hogy változik-e ennek a foltnak a mérete. Most eltelt 3 hónap az első CT-felvétel óta, mellékelten csatoltam a felvételt. Semmilyen eltérés nem tapasztalható a régi és az új eredmény között. Az lenne a kérdésem, hogy van okunk aggódni a tüdőrák miatt vagy ez egy régebbi hegesedés lehet? Köszönöm válaszát!

Dr. Hangonyi Csilla válasza lágyrész képlet a tüdőben témában

Kedves Kérdező! Az a tény, hogy 3 hónap alatt semmi változást nem mutatnak az észlelt tüdőelváltozások, alapjában véve jó jel. Viszont az elváltozás jellege alapján sajnos teljesen nem zárható ki a daganat lehetősége. Mindenképpen szoros ellenőrzése javasolt. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. június 30.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

Ez mit jelent?
Kedves Doktornő! Elkuldtek mellkas rtg-re, mert van egy borbetegsegem, ami miatt biologiai terapiat fogok kapni, es ez volt a feltetele....
Elhúzódó köhögés
Tisztelt Doktornő! Lányom 13 éves, november elején torokgyulladás volt, azóta nem múlik a száraz köhögése, a hőemelkedése és a fejfájása....
CT lelet értelmezése
Tisztelt Doktornő! Az alábbi CT lelet értelmezésében kérnék szépen segítséget. Leginkább a 13mm-es subsolid nodulus érdekelne, hogy mi...
Mellkas felvétel
Tisztelt Doktornő, Képalkotó vizsgálat mellkas röntgen leleten az szerepel, hogy friss beszűrődés a tüdőn és számottevő pangás nem...
Festékszpré
Tisztelt Doktornő! Az elmúlt kb 10 évben hébe-hóba, ritkán, alkalmanként, de minden évben festettem pár alkalommal barkács- és...
Lelet értelmezése
Tisztelt Doktornő! Mellkas röntgen leletemben ez szerepel: " A rekesz mk.o. éles kontúrú. A pleuralis sinusok szabadok. Mk. tüdőben...