• Ég a légcsövem

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Jó napot kívánok. 2018.12.16-án arra keltem, hogy a cigaretta beszívása iszonyatos égéssel jár, és mintha érdesebb lenne a légzésem is. nem emlékszem rá, hogy előtte begyulladt volna a torkom, vagy bármi megfázásos tünetem lett volna. Akkor a háziorvos írt fel hörgőtágítót, amitől csak rosszabb lett a helyzet. Ezután beszedtem egy kúra LEVOFLOXACIN-t. Ettől sem múlt el. Ekkor még csak a cigaretta okozott problémát, amit lecsökkentettem, és abból is jóval gyengébbet szívok azóta. Több orvosnál is voltam már, mindegyik azt mondta hogy heveny légcső és hörgőgyulladás. Még decemberben elmentem füll-orr gégészetre. Nem látott nagy elváltozást. Írt fel Doxypharm-ot. Azt nem szedtem be, mert nem rég fejeztem be akkor az előző kúrát. Ezután voltam tüdőgondozóban is. Röntgen negatív, illetve allergia is negatív. A ki/be légzési funkciók rendben voltak. Már épp kezdtem beletörődni, hogy ez majd a nyáron elmúlik, ha jobb idő lesz, de a múlthéten még rosszabb lett. Előtte is voltak már kisebb rohamaim, de ez most pláne estenként állandósulni látszik. A rohamok olyanok voltak, mintha a hörgőim egyszerre csak fellángolnának, és kilégzéskor égetné még az orromat is, és a légcsövemet is. Meleg, mintha lefőne. Múlthéten nem csak roham volt, hanem az egész estét így szenvedtem végig. Lázam nincs, sőt 35.4-35.8 C. A cigibe már beleszívni sem tudok, mert egyből süt. A hörgőim, és légcsövem fáj. Egyébként reflux-ra szedek gyógyszert, azzal nincs problémám, meg ismerem is hogy az milyen érzés, ez nem hasonlít rá. Nagyon fontos, hogy úgy érzem, kiszárad a légcsövem, és azért ég, meg az orrom is nagyon. Sőt a szagok nagyon erősen irritálnak, csípnek, szúrnak. Pláne ha az orromban nincs semmilyen váladék, akkor az is ég, és csíp. Ilyenkor levegőt venni is ugyan ilyen érzés. Ez tart több mint 2.5 hónapja. Kérem mondja meg, merre tovább? Akkor egy kicsit jobb ha este a ruhák a szobában száradnak, és párásabb a levegő, nem olyan száraz, és ha nincs úgy feltekerve a konvektor.

        Dr. Hangonyi Csilla válasza a légcső égő érzése témában

        Kedves Kérdező! Annak ellenére, hogy szed savcsökkentő gyógyszert, úgy gondolom panaszait reflux betegség súlyosbodása okozza. A dohányzás sajnos a refluxot is rontja, mindenképpen elhagyása javasolt. Gastroenterológiai kontrollt javaslok. Amennyiben panaszai nem múlnak ismételt tüdőgyógyászati vizsgálat, esetleg hörgőtükrözés szóba jöhet. Üdvözlettel:

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Hangonyi Csilla
        tüdőgyógyász, allergológus Tőle szeretnék kérdezni

        Dr. Hangonyi Csilla

        Kérdés: 2019. február 25., 11:11; Megválaszolva: 2019. február 25., 13:48

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő/Doktor úr! Orvos válaszol! Szeretne azonnali választ kapni kérdéseire? Egy tünet vagy betegség részletei érdeklik? Az internet félrevezető lehet. Kérdezzen közvetlenül orvosainktól! KÉRDEZEK AZ ORVOSTÓL Miért a...
        Tisztelt Doktornő! Az lenne a kérdésem, hogy mi 5 éven át Elekthermax hőtárolós kályhákkal fűtöttünk, ami légkeveréses elven működik, és sajnos puha, porlódó azbesztlap van az aljában, (amit a helyiségbe fújt),igaz, csak a kevésbé...
        Tisztelt Doktornő! A tegnapi napon 50 percen keresztül éreztem és lélegeztem be elég erős benzinszagot autón belül miközben a dugóban álltam, az lenne a kérdésem, hogy lehet e ettől maradandó tüdőkárosodásom vagy egyéb más problémám?...
        Kedves Doktornő! Kétségbeesésemben fordulok Önhöz, mint talán oly sokan mások. Több, mint két éve szenvedek - és ezt nem tudom hogyan szebben vagy konkrétabban megfogalmazni - valami abnormális mennyiségű takonytermelődéstől, amit...
        Tisztelt Doktornő! A segítségét szeretném kérni. A nagyfiam vett egy gázállarcot és a régiség boltban azt mondták, hogy a hozzá való szűrőt lehet használni, mert még “új” (nem volt még használva). Közben a fiam olvasta valahol, hogy...
        Üdv! Nemrég voltam tüdőszűrés, amin a munkahelyemen kötelező éves orvosi vizsgálatok miatt vált szükségessé! A leleten a következő leírás látható: Éles kontúrú rekesz, a jobb dorsolateralis sinus lekerekített, melynek hátterében vs....
        Tisztelt doktornő!Az alábbi lelet értelmezését szeretném kérni.A sínusokban folyadék nem látszik.Beszűrődés egyéb kóros intrapulm.árnyék nem látható.MK.hilus kissé kiszélesedett,tömegesebb szerkezetű.Válaszát elöre is köszönöm.
        JÓ NAPOT KIVÁNOK MEGSZERETNÉM KÉRDEZNI HOGY FÁJ A MELLKASOM ÉS VAN GENNYES KÖPET DOHÁNYZOM A MELLKAS RÖNTGEN NEGATIV A VÉREREDMÉNY JÓ A FEHÉRVÉRSEJT 12 ES AZ KICSIT MAGASABB KELL E VALAMI KOMOLY TÜDÖBETEGSÉGRE GONDOLNI A PÁNIK BETEGSÉG...
        Jó napot! A kérdésemre már 2 úrnak kifejtette a választ a pala aszbesztozissal kapcsolatban, engem az foglalkoztatna, hogy mit takar az, ami a WEBBeteg oldalán is felvan tüntetve orvosok által jóváhagyta miszerint már kis mennyiségű aszbesztrost...
        Tisztelt Doktornő/doktorúr! A nagypapám sajnos láncdohányos. 4 órás autóút alatt végig cigarettázott. A vezetői oldalon nyitva volt ugyan az ablak, de én mellette ülve belélegeztem a füstöt. Amikor nála vagyok vendégségben akkor is mindig...