Mellkas röntgen

Tisztelt Doktornő, 37 éves nő vagyok. A napokban kaptam kézhez egy mellkas röntgen leletet, a röntgen kép CD-jével együtt. A leleten ez áll: Emphysema-s tüdők. Mindkét tüdőben fokozott fibroticus rajzolat látható, melyen belül apró gócárnyékok is megfigyelhetők. Emellett a jobb csúcsban egy 15 mm átmérőjű, halvány, lágyrészintenzitású árnyék is megfigyelhető. Cor. nem nagyobb. Kp.tág aorta. Ezzel elmentem a helyi tüdőgondozóba, ahol néhány vizsgálat után: kp. táplált, végtagok alakilag épek, nyálkahártyák vértelek. Ajakcyanosis nincs. Nyaki nyirokcsomó nem tapintható. Mellkas alakja részarányos. Kopogtatással tompulat nem látható. Tüdő felett puhasejtes légzés. légzésfunkció: FEV1: 100%, FEV 1/FVC 76%, IVC 90%, oxygen saturacio 99%, pulzus normális. Előzményként annyit, h tavaly november és március között Angliában voltam (ebből az első 2 hónap egy kinti karácsonyi vásár), és februárban volt egy csúnya megfázásom, amiből kb. 3 hétig nem tudtam kikeveredni, kipihenni. Ez ritkán járt köhögéssel, inkább sok, és később váladékos orrfújással, fejfájással és gyengeséggel, enyhe hőemelkedéssel, de lázam nem volt. Nagyjából ennek másfél hónapja, azóta tünetem nincs (talán egy kis "gombócérzetet a torkom jobb oldalán, de ennek nem tudom, van-e köze bármihez), tehát a mellkas röntgen készítésekor, most április 6-án sem volt. A tüdőgyógyász doktornő megnézte a CD-n a képet, a fibroticus rajzolatot valóban megerősítette, azonban a 15 mm-es árnyékot hosszas képvizsgálat után sem találta (én sem láttam, ahogyan mutatta a felvételt, eleve furcsa, hogy ott látják, máshol meg nem..). Majd azt állapította meg, hogy valószínűleg bronchitis acuta, s 2 hetes antibiotikum kúrát javasolt (Fromilid Uno, 500mg-os), aminek lejártával visszarendelt egy újabb, oldalsó és elülső röntgenfelvétel készítése miatt. Kedves Doktornő, Ön szerint ha tünetmentes vagyok, hogy lehetséges, hgoy ilyen a röntgenképem, és tényleg valószínűsíthető-e, hogy akut hörghurut a diagnózis? VAgy van-e más, ami miatt aggódnom kéne? Köszönettel: Boglárka

Dr. Hangonyi Csilla válasza mellkas röntgen eltérés témában

Kedves Boglárka! A mellkas röntgen felvételen látható fibrotikus rajzolatnak véleményezett eltérés, lehet fokozott ér, vagy hörgő rajzolat, ami hörghurut, vagy magas vérnyomás esetében is látható. A fibrózis kialakulásához olyan ártalmak járulnak hozzá, mint a hosszan tartó rendszeres dohányzás, szennyező anyagok, porok, gázok, vegyi anyagok belégzése (munkahelyi ártalmaknál pl.) illetve a tüdő gyulladásos betegségei. Az Ön esetében ezek nem állnak fenn, és mivel panaszmentes, légzésfunkciója is jó, valószínűleg a hörghurut jelei láthatók. A jobb oldali kis árnyék szintén lehet gyulladás, vagy bordák összevetülése. Ha már nem látható, akkor nincs ok az aggodalomra. Ha elérhetők korábbi tüdőszűrő felvételei, érdemes azokat összehasonlítani a mostanival, hogy biztosan új elváltozásról van-e szó? Úgy gondolom, most nincs oka aggodalomra, a gyógyszeres kezelés után a kontroll során kiderül, hogy minden rendben van-e? Ha bármilyen kérdés merülne fel, akkor mellkas CT vizsgálatot célszerű végezni, a pontosabb diagnózishoz. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. április 09.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

Féljek? Árnyék a tüdőn
Tisztelt doktornő! Kérdésem a következő: van e okom aggodalomra? 30 éves vagyok. 2018 májusában volt egy mellkas röntgenem bemásolom a szöveget. Mellkas PA: A...
Rtg lelet elemzése
Tisztelt Doktornő! Édesapám leletét szeretném ha lefordítaná Nekem érthető módra: A bal rekesz elmosodott kontúrú, a sinusben kb 2 h.ujjnyi folyadékra utaló...
Szárazon félrenyelt proten por okozhat...
Tisztelt Doktornő, 3 napja készítettem a reggelimet, ami zabkása volt fehérje turmix-al. A port nem sikerült megfelelően elkavarnom, melynek eredményeként...
Penész probléma
Tisztelt Doktor Nő! A minap arra lettünk figyelmesek, hogy a konyha bútorunk hátulja teljesen átázott és kicsit penészes. Ezt követően 1 nappal már víz...
Mellkasfájdalom, quantiferon pozitív...
Tisztelt doktornő! 2019-Ben igazolt, nem fertőző tbc-s beteg voltam. Pár hónapnyi gyógyszeres kezelést követően gyógyultnak nyilvanítottak, közben. 1.típusu...
Fokozottabb tüdőrajzolat
Tisztelt Doktornő! Édesanyámnak reumatológia vizsgálat során mellkas ct készítését írták elő. A lelet az alábbi: Ismert situs inversus. Éles kontúrú rekesz....