Tüdőkapacitás

24 éves férfi vagyok. 180 cm magas és jelenleg 57 kg. Vékony alkatomból adódóan kisebb a mellkastérfogatom is, ami miatt a tüdőkapacitásom is kisebb, mint kellene. Már gyermekkorom óta asztmás vagyok, ami miatt rendszeresen járok felülvizsgálatra tüdőgyógyászatra, valamint van egy kisebb-közepes mellkasdeformitásom is (pectus excavatum). Az asztmám szerencsére egyensúlyban van, szinte panaszmentes vagyok, azonban a légzésfunkciós vizsgálatnál mindig szóba kerül, hogy jóval kisebb a mellkastérfogatom és ezzel együtt a vitálkapacitásom is, mint ennyi idősen kellene, valamint sokszor magam is érzem, hogy ennél több levegőnek kellene "beférnie" a tüdőmbe. Ezen mindenképpen szeretnék javítani, amíg lehet, és ezt nyilván még fiatalkorban kell megtenni. A kérdésem az lenne, hogy, hogyan, milyen fajta sportokkal, vagy milyen egyéb módszerekkel lehet hatékonyan fejleszteni a mellkast, növelni a mellkastérfogatot, és tüdőkapacitást? Én úgy tudom, hogy fiatalkorban lehet az ilyen dolgokon korrigálni, javítani, amíg a csontozat is fejlődik. Már sajnálom, hogy nem figyeltem erre hamarabb, de még nem késő 24 évesen elkezdeni foglalkozni ezzel? Van aki azt mondja, hogy sosem késő, van aki meg azt, hogy 24 évesen már nagyrészt befejeződött a csontos növekedés, úgyhogy nagy változásra ne számítsak. Ilyen korban, mennyire lehet még hatékonyan javítani ezen az állapoton? Előre is köszönöm a segítséget!

Dr. Hangonyi Csilla válasza tüdőkapacitás témában

Kedves Kérdező! Az aszthmás betegek számára különösen fontos, a mellkas izomzatának rendszeres erősítése, ami jelentősen javítani tudja a légzést, és a tüdőkapacitást. Ennek módja lehet az úszás, de ha az aszthmája jól kezelt, kondicionáló gépeket is használhat kellő óvatossággal. Légzőtornával tudja a helyes légzéstechnikát elsajátítani, ebben gyógytornászok segítenek, de tüdőgyógyásza segítségét is kérheti. A mellkas izomzat erősítésével tartása is javul, így az enyhe, deformitás negatív hatását ellensúlyozhatja. Azt javaslom, a későbbi évtizedekben is figyeljen a megfelelő kondíció megtartására! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. május 10.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

Ez mit jelent?
Kedves Doktornő! Elkuldtek mellkas rtg-re, mert van egy borbetegsegem, ami miatt biologiai terapiat fogok kapni, es ez volt a feltetele....
Elhúzódó köhögés
Tisztelt Doktornő! Lányom 13 éves, november elején torokgyulladás volt, azóta nem múlik a száraz köhögése, a hőemelkedése és a fejfájása....
CT lelet értelmezése
Tisztelt Doktornő! Az alábbi CT lelet értelmezésében kérnék szépen segítséget. Leginkább a 13mm-es subsolid nodulus érdekelne, hogy mi...
Mellkas felvétel
Tisztelt Doktornő, Képalkotó vizsgálat mellkas röntgen leleten az szerepel, hogy friss beszűrődés a tüdőn és számottevő pangás nem...
Festékszpré
Tisztelt Doktornő! Az elmúlt kb 10 évben hébe-hóba, ritkán, alkalmanként, de minden évben festettem pár alkalommal barkács- és...
Lelet értelmezése
Tisztelt Doktornő! Mellkas röntgen leletemben ez szerepel: " A rekesz mk.o. éles kontúrú. A pleuralis sinusok szabadok. Mk. tüdőben...