Milyen betegség lehet!

Tisztelt Doktor Nő/ Úr! Az én panaszom valószínű több probléma, de hátha nem, hisz ezért írok. A problémám: tavaly egy kis adag ijedtség hatására hirtelen mellkasi fájdalom lépett fel nálam (nehezen kaptam levegőt és iszonyatosan vert a szívem). Volt EKG többször is, 2x vérvétel, de a dokim azt mondja, mint egy újszülötté olyanok az adatok. Bisoprolol-t szedtem reggel és este 5mg. Nem mondhatnám, hogy jobb lett. A doki mondta, hogy mást nem ír fel, mert azok már idegre vannak és rászoknék. Nem is szerettem volna. Így belenyugodtam a rosszullétekbe. Megfigyeltem magam, hogy mikor mit csinálok, mikor jön rám. Gyakran a számítógép előtt, este tv nézés közben, illetve nagyon sokszor a kocsiban utazva. Valahogy ezt az "ülös pózt" ha szabad így mondanom nem bírom. Ezek a panaszok kb. fél év alatt megszüntek. Most viszont ismét jelentkeztek nálam, és már nem nyugszom bele. Ráadásul most már elég sokat járok ügyeket intézni, és hát a tünetek alapján egy kis pánikbetegségem is van. Ez ellen pedig nincs orvosság. Engem ez a mellkasi fájdalom és nehéz levegővétel teljesen kikészít. Mondjuk már hozzászokhattam volna, hiszen 4 éves koromtól végigkísér az asztma is, de az csak nyáron szokott nekem kellemetlenségeket okozni. Remélem normálisan leírtam a dolgokat és érti a problémámat. Esetleg még annyit talán magamról, hogy enyhén alacsony a vérnyomásom, illetve mindig hidegek a végtagjaim. Valamint tudom, hogy hiba, de elég keveset iszok naponta. Valahogy nem kívánom vagy nem is tudom. A dokimnak inkább nem mondok már semmit, mert az idegre fogja, és mondja, hogy próbáljak nyugodtabban élni. Hát, köszönöm szépen. Esetleg valamilyen gyógytea ezekre nem lenne jó! Mert egyéb dolgokra pl. felfázás nagyon hamar kilábalok csalánnal és egy kis cickafark főzettel. Nem szeretnék gyógyszereket szedni, így sincs étvágyam. Kérem, segítene nekem válaszokat találni, mert itt senki sem segít és találomra küldözgetnek ide oda, csak, hogy szabaduljanak tőlem. Nagyon köszönöm, hogy elolvasott!

Dr. Hangonyi Csilla válasza nehézlégzés érzete témában

Kedves Kérdező! Először azt ajánlom, hogy az aszthmáját vizsgáltassa felül tüdőgyógyásszal, mert a Ventolin csak tüneti szer, az aszthmás gyulladást nem szünteti meg. Egy korrekt aszthma kezelés akár meg is oldhatja a problémáit. A Bisoprolol szedését, csak kardiológiai vizsgálat alapján gondolom indokoltnak, ezért kérjen beutalót egy kardiológiai vizsgálatra, ahol 24 órás EKG monitorozás alapján megállapítják, hogy szüksége van-e szívritmus szabályozó gyógyszerre. Ha ezek alapján kap kezelést, és panaszai mégsem múlnak el, magyarázhatja stresszes életmóddal a tüneteket, de akkor sem a nyugtató gyógyszereket ajánlom, hanem, hogy mozogjon, szájon időt kikapcsolódásra, szórakozásra, lazításra. Remélem panaszai hamar megszűnnek! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. március 27.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

Gyomor eredetű nehézlégzés
Tisztelt doktor úr! Kérdésem a következő lenne: 32 éves vagyok, kb. 5 hónapja jelentkezett légszomjam, nehézlégzésem, ez azóta tart. Mély levegőt venni,...
Nem tudom "megtelítettni" a tüdőm,...
Nem dohányzom, de poros környezetben dolgozom. 17 éve bronchitist diagnosztizáltak, mert volt egy állandó ugatós-köhögésem. Nem volt zavaró, együtt tudtam...
Nehézlégzés 18 évesen mit tegyek?
Tisztelt doktor úr/nő! 21 éves vagyok a problémán az lenne, hogy időközönként előtör a nehézlégzés és ilyenkor kellemetlen érzés van a mellkasomban! 18 évesen...
Nehéz légzési tünetek
Tisztelt Doktor úr/Doktornő, Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy mit jelenthet az, ha néha úgy érzem, nem tudok kielégítően mély levegőt venni? Van...
Allergia vagy más?
Tisztelt Doktornő! Olyan problémával fordulok Önhöz, hogy lassan már egy hete küzködök nehezített kilégzéssel, ma voltam orvosnál aki ventolint és orrsprayt...
Nehézlégzés hirtelen lefekvéskor
Jó napot kívánok! Kb. fél évvel ezelőtt este lefekvéskor hirtelen kezdődő enyhe nehézlégzés volt az első panaszom. Egy ideig ez időnként jött rám, semmi...