Tüdőgyulladás és bronchitis

Kedves Doktornő/Doktor úr! Nagymamámról lenne kérdésem. Az egész úgy kezdődött, hogy elesett és eltört a válla, majd az ügyeletes kórházban ellátták és 3 hét múlva vissza kellett volna vinni, csak nem tudtuk, ezért ott azt mondták, hogy majd rákövetkező héten vigyük. Mivel idős és frontérzékeny, sok gyógyszert szed, ezért van mikor kitalál sok dolgot. Rosszul lett, és kihívta magára a mentőket, beszállították a pszichiátriára, ahol az orvos aki felvette átnézte a gyógyszereit és azt mondta, hogy sok mindent nem is lehetett volna együtt szedni, amit annak a kórháznak az akkori igazgatója irt fel neki 10 éve. Elkezdték a gyógyszeres kezelést, jobban is lett 1, 5 hét alatt, majd még akkor rosszul lett és hörgött, nem kapott levegőt. Megállapította a pszichiáter, hogy bronchitis és tüdőgyulladás, majd elkezdték széles spektrumú antibiotikummal és köptetővel kezelni, ott is volt 4 napot, nem változott az állapota, majd 4 nap után nem kapott levegőt, a torkára panaszkodott. Kapott 2 injekciót, ami állítólag a hörgőkre volt és légzéskönnyítők, de nem hatottak mert nagyim alig kapott levegőt. Majd a belgyógyászatra vitték, ahol kapott infúziót, (mert mondanom sem kell teljesen ki volt száradva, mert csak mi itattuk mikor bementünk hozzá) majd reggel hívtak, hogy meghalt és nem tudták újraéleszteni. Tisztában vagyok avval, hogy idős volt, de ott kapta el a tüdőgyulladást, ott (nem) kezelték, szóval jogi lépéseken gondolkozok. Önöknek mi a véleményük erről? Válaszukat köszönöm

Dr. Hangonyi Csilla válasza tüdőgyulladás témában

Kedves Kérdező! Sajnos az idős embereknél gyakran előfordul, hogy ha valamilyen betegség, vagy baleset következtében a szervezetük egyensúlya felborul, az megállíthatatlanul idézi elő a további betegségeket. Tüdőgyulladást akkor is kaphatott volna nagymamája, ha nem kerül kórházba. Gyakran egy egyszerű megfázás is végzetes lehet, mert az idős szervezet esendő, hamar szívelégtelenség léphet fel, akár néhány óra alatt, és az orvostudomány ilyen esetekben tehetetlen. Köszönöm megkeresését. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. március 08.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

Nem tudom mi lehet ez
Azt mondták jobb oldali tudő gyulladásom van., De gyógyszerre se változott. Nem tudom mi lehet, de már két hete se dolgozhatok. Lázam továbbra sincs
Ventolin Evohaler, Tüdőgyulladás
Az ismerősöm Máltán tüdőgyulladást kapott. Korházban ellátták, ahol kapott oxigént is. A kérdés az, hogy Ventolin Evohaler szalbutamol hatóanyagot tartalmazó...
Tűdőszűrés
Űdv tisztelt doktor uram /hölgyem! Kérdésem az lenne dolgozgattam kint és eléggé meg izzadtam leöltöztem rövid uljuba elkezdett fájni a hátam és elmentem a...
Mi az eredmény?
Üdvözlöm! Nagymamámnak áprilisban A típusú tüdőgyulladása volt. A napokban kellett vissza mennie CT-re, viszont csütörtökön megy vissza csak a...
Lelet elemzés
Kedves doktornő! Megírom önnek a radiológia véleményt. Mellkas felvétel, AP/PA A jobb rekesz elmosódott konturú. Felette halvány transparentia csökkenés. A...
Atipusos tüdőgyulladás
Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Van egy 11 éves kislányom. Tegnap atipusu tüdőgyulladást állapîtottak meg nála.a rőntgen kimutatott egy 2.5 cm-es árnyékot. A...